Home Ön itt van:
2003. március 19. szerda 18:00
KeKI Galériája, 1088 Budapest, Rákóczi út 15.
A közép-európai film a kilencvenes években
Beszélgetés
A Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat és a Közép-európai Kulturális Intézet közös estet rendez Falomlás után - A közép-európai film a kilencvenes években címen 2003. március 19-én 18 órakor a Közép-európai Kulturális Intézet Galériájában.

A Metropolis első száma 1996-ban látott napvilágot. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar mozgókép elmélet és pedagógia programjának néhány hallgatója kezdeményezte a folyóirat elindítását. A program azóta filmelmélet és filmtörténet szakká nőtte ki magát. A lap negyedévente jelenik meg, s tematikus összeállításokat közöl a filmelmélet és filmtörténet tárgyköréből. Másik fő feladatának a filmtörténet kevéssé ismert vagy érdemtelenül elhanyagolt területeinek és korszakainak feltárását, valamint a jelentős magyar és külföldi alkotók portréjának megfestését tekinti. A Metropolis a formálódó magyar filmtudomány egyik fontos műhelye, hasábjain rendszeresen bemutatkoznak olyan tehetséges fiatalok, akik remélhetőleg a jövő filmes szakembergárdáját alkotják majd.

A folyóirat 2002/3–4. száma A kelet-európai film a rendszerváltás után címet viselte. A magyar film mai problémáival szembesülve a filmszakmának rá kellett ébrednie, hogy igencsak szórványos ismeretei vannak arról, hogyan reagáltak a szomszédos és a régióbeli országok ezen a területen a rendszerváltozás anyagi és művészi dilemmáira. A közös kiindulópont nyilvánvaló: a kommunizmus bukása után minden országban megszűnt a korábban a szakmát biztosan életben tartó állami finanszírozás, teljesen új alapokra kellett helyezni a filmgyártást, a forgalmazást és mozi-üzemeltetést, a filmszakmának mindenhol meg kellett tanulnia, hogyan lehet az új piaci viszonyok között életben maradni.

Az alapjaiban megváltozott helyzet kapcsán számos húsba vágó kérdés merül fel. Milyen új, alternatív finanszírozási módokat tudtak kitalálni az egyes országok vagy egyes filmkészítők? Hogyan élte túl a szakember-gárda a válságidőszakot? Meg tudtak-e maradni a régi rendezők a szakmában, s ehhez kellett-e változtatniuk filmes stílusukon? El tudtak-e fiatal filmesek is indulni a nagy pénzhiány ellenére? Megmaradtak-e az egyes országokra korábban jellemző filmtípusok, vagy megfigyelhető-e azoknak valamiféle átalakulása, megújulása? Mely filmtípusok, stílusok tűntek el végleg, milyen új műfajok lettek népszerűek? Milyen részesedése van a hazai filmnek, esetleg a hazai közönségfilmnek az egyes országok piacán? S ami talán számunkra a legfontosabb: léteznek-e olyan stratégiák, megoldások, ötletek a környező, s tágabb értelemben a közép-európai régió országaiban a szakma különböző területein, amelyek esetleg a magyar filmesek számára is követhető utat mutatnak?

A Közép-európai Kulturális Intézet feladata, hogy érdeklődő közönségének bepillantást engedjen a régió kultúrájának bármely területére. A legváltozatosabb témákat érintő Közép-európai szerdák c. sorozata keretében az intézet most örömmel ad otthont a Metropolis gárdájának, hogy ez alkalommal a mozi világa, s nem a varázslatos, hanem a létért ma kemény küzdelmet vívó világa táruljon a KeKI Galériáját felkereső értő hallgatóság elé. A Metropolist Vajdovich Györgyi szerkesztő mutatja be, a fenti izgalmas kérdésekre szerkesztő társa Varga Balázs értő irányításával keresheti a közönség a választ, s a beszélgetéshez a szilárd szakmai hátteret Nemes Gyula és Szíjártó Imre filmkritikusok, valamint Pörös Géza a Duna TV kulturális igazgatója adják.
Reméljük, a Falomlás után nem az lesz az egyetlen vigasz, hogy lám, vannak országok, ahol még nálunk is rosszabb a helyzet!

Közép-európai Kulturális Intézet, 1088 Budapest, Rákóczi út 15.
327 00 05, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., www.ceci.hu

Bemutatkozás

Tevékenységeink

...

Az európai együttműködés folyóirata. Kattintson ide!

Top

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.