A kommunizmus fekete könyve címmel rendezett tudományos konferenciát május 4–5-én a XX. Század Intézet a Gellért Szállóban. A tanácskozásra az szolgáltatott ürügyet, hogy a hasonló című kötet az idei könyvhétre magyarul is megjelenik. A nevezetes munkát 1997-ben, a bolsevik forradalom 80. évfordulójára jelentette meg az Editions Robert Laffont-Fixot-Juillard kiadó franciául. A nyolcszáz oldalas, tabutörô munka – amelyet Stéphane Courtois, Nicolas Werth, Jean-Louis Panné, Karel Bartosek, Jean-Louis Margolin és Andrzej Paczkowski közösen jegyez – a levéltári kutatások alapján a kommunizmus áldozatainak számát világszerte nyolcvan-száz millióra becsüli.

A budapesti konferencián a megnyitót a házigazda Schmidt Mária tartotta, Hankiss Ágnes, Granasztói György és Tôkéczki László elnökölt, s hozzászólásra kérték fel Belényi Gyulát, Gereben Ágnest, Kun Miklóst, Markó Györgyöt, Pelle Jánost, Salamon Konrádot, Szakály Sándort és Zinner Tibort is. A hazai elôadókon kívül a konferencia sztárvendégei közé sorolható Alain Besançon és Vlagyimir Bukovszkij ia.

Besançon – aki a kommunizmust és a nácizmust kétpetéjű ikreknek nevezte – abban látta a két totalitárius rendszer közös tulajdonságát, hogy emberbarát programmal, a tökéletes társadalom megteremtésének igézetében a program útjában álló tömegek fizikai megsemmisítésétôl sem riadt vissza. Közülük a kommunizmust tartja a démonibbnak, mert magára öltötte az erényesség álcáját. Franciaországban azonban – nyilatkozta Besançon – a baloldali kultusz ellenére is mindig voltak, akik nem dugták a fejüket a homokba.

Stéphane Courtois történész – a Fekete könyv elôszóírója – több interjút is adott a legkülönbözôbb irányultságú orgánumoknak budapesti látogatása során. Felidézte, hogy a kötet franciaországi fogadtatása is igen szélsôséges volt, az elismeréstôl a kiátkozásig. A holokauszttagadás vádját kategorikusan visszautasította, hiszen – noha párhuzam vonható a kommunizmus és a nácizmus népirtásai között – két különbözô rendszerrôl van szó. A holokausztkutatás mellett azonban a kommunista vérengzésekkel is szembe kell néznie a történettudománynak. A fekete könyvben Nicolas Werth leszámolt a kommunista apologetika „jó Lenin – rossz Sztálin" elméletével, maga a munka pedig erjedést indított el az egész nyugati világban.

Schmidt Mária történész, a XX. Század Intézet igazgatója elmondta: a kommunizmus-konferencia megrendezését nem csupán A kommunizmus fekete könyvének küszöbön álló magyar nyelvű megjelenése tette aktuálissá; az aktualitást jelzi például az is, hogy milyen élénk polémia bontakozott ki a sajtóban annak az elôadásnak a kapcsán, amelyet „Holokausztok a XX. században" címmel tartott korábban az Eckhardt Akadémián. Akik magyar részrôl eljöttek és megszólaltak a konferencián, magas színvonalú elôadásokat produkáltak, Kun Miklóstól Gereben Ágnesig.

A konferencia nyilvánvalóvá tette: nincs különbség bűn és bűn között, bármilyen magasztos vagy fennkölt eszme nevében is követték el azokat. Szó sincs arról, hogy minden náci vagy minden kommunista egyben tömeggyilkos is lett volna – minden érintettet egyedileg kell elbírálni és megítélni, a kollektív bűnösség elmélete ugyanis velejéig antidemokratikus megközelítés. Azt kell vizsgálni: ki mit cselekedett – máskülönben nem lesz tiszta képünk arról, mi is történt valójában a XX. században. Az újonnan „felfedezett" népirtások, tömeggyilkosságok nem érvénytelenítik a „régieket", mint ahogy Trianon sem kisebbíti Mohács jelentôségét. Az összehasonlításuk azonban nem lehet tabu: mivel minden emberi megítélés relatív, a tudományban minden feltett kérdés jogos, nincsenek egyszer s mindenkorra megválaszolt problémák.

A mai holokausztképünk ötven év alatt alakult ki, a kommunizmus tömegirtásával kapcsolatban viszont mindössze tíz éve történt meg az áttörés. A zsidók megsemmisítésérôl a hatvanas-hetvenes években kezdtek igazán beszélni – a kommunizmus igazi arcának megismeréséhez is alighanem szükség van még további harminc esztendôre.

Továbbgondolva a párhuzamot: mivel a kommunizmusnak nem volt „nürnbergi pere", országok, társadalmak maradtak a szembenézés katarzisa nélkül.

A XX. Század Intézet igazgatója úgy véli, hogy a társadalom két-három évtizeden belül megvetéssel fogja sújtani a másokat elhurcoló, meggyilkoló kommunistákat. E szemlélet óhatatlanul beszivárog a sajtóba, megjelenik a középiskolai tananyagban, a levéltárak felszabadulásával, a generációváltással együtt pedig az általános közgondolkodásban. A kommunizmus-konferencia az elsô lépések egyike volt ebben a folyamatban.