– A szervezés nagyon egyszerűen működött. Akikkel mi itt, a minisztériumban már korábban is kapcsolatban álltunk, azokat vontuk be a folyamatba. Ezek a szervezetek pedig a saját kapcsolataik révén tovább bôvítették a résztvevôk körét. Természetesen a megalakulást széles körű egyeztetés elôzte meg. A Külügyminisztériummal éppúgy folytattunk megbeszéléseket, mint a Határon Túli Magyarok Hivatalával és az oktatási tárcával. A MIK-nek tagja a hat magyarországi parlamenti párt, természetesen velük is leültünk, és azt a következtetést vontuk le, hogy a fórum teljes politikai konszenzust élvez. Én úgy vélem, hogy a magyar ifjúság összefogása pártok feletti ügy.

– Minden régióban – és itt nem csupán a Kárpát-medencérôl van szó, hiszen a konferenciának tagjai a nyugati magyar ifjúsági szervezetek is – eltérôek a problémák. Hogyan tudnak a szervezetek segíteni egymásnak?

– Ez összetett probléma, hiszen minden országban mások a financiális és a szervezeti viszonyok, a politikai környezetrôl nem is beszélve. Nagyon nehéz párhuzamokat találni például egy kárpátaljai hagyományôrzô csoport és egy magyarországi hallgatói önkormányzat között. Jelen pillanatban leginkább a szervezési, döntéshozatali tapasztalatok cseréjérôl lehet szó. Ugyanakkor léteznek olyan, határokon átívelô tradicionális együttműködések, mint a cserkészmozgalom, a hagyományôrzô csoportok, de ugyanígy említhetném az úttörôket is. A MIK nem tartja feladatának, hogy sablonok közé szorítsa az ifjúsági szervezetek munkáját, hiszen az egyes régiókban lehet legjobban felmérni, hogy milyen típusú munkára van szükség. A minisztérium az anyagiak mellett a háttérkutatásokban tud és akar segítséget nyújtani. Felmérést végzünk a határon túli ifjúság körében, melynek során megpróbálunk képet kapni a helyi szervezeti viszonyokról.

– Az induláskor megfogalmaztak valamilyen eszmei célt?

– Az Alapító Nyilatkozat rögzíti a közös értékrendszert. A Magyar Ifjúsági Konferencia gyakorlatilag ezen elvek szerint működik. Személy szerint én nem szeretném, ha a fórum működése szervezeti szabályzatok és paragrafusok tucatjába fulladna. Az ôszi, budapesti találkozón elfogadunk majd egy működési rendet, de ez sem fogja agyonszabályozni a párbeszédet. A minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy a MIK-ben csak konszenzusos döntés születhet. Addig tárgyalunk, amíg közös nevezôre nem jutunk. Egy asztal van, amely körül ott ül az összes szervezet.

– Az erdélyi konferencia mottójául egy Szent Ágoston-idézetet választottak: „Jobban gyönyörködtet az összesség egésze, semmint az egyes részek, ha végre fölfoghatjuk az egészet". A Magyar Ifjúsági Konferencia megalakulása óta eltelt bô fél évben mennyire sikerült „fölfogni az egészet"?

– Haladunk afelé, hogy felfogjuk. Nagyon szeretnénk még idén elvégezni két olyan kutatást, melyek ehhez hozzásegíthetnének. Magyarországon 1900 óta nem volt ebben az ifjúsági kérdésben úgynevezett nagymintás felmérés, amely ezt a korosztályt iskolázottság, mobilitás szempontjából vizsgálta volna. Ezt még az ôsz folyamán szeretnénk elvégezni elôször itthon, majd a határokon túl is. Az én tapasztalataim szerint Közép-Európában a fiatalokat mindenhol ugyanazok a problémák foglalkoztatják: a karrier, az iskolázottság kérdése, a tudás megszerzésének és majdani felhasználásának kihívásai, az elhelyezkedés gondjai… A devianciák is hasonlóak. A határon túli fiatalok körében a kábítószer és a fiatalkori bűnözés problémája most kezd olyan méreteket ölteni, amikor már feltétlenül foglalkozni kell vele. Ha a MIK kifejezetten szakmai irányba mozdulna el, amire már utaltak jelek Székelyudvarhelyen is, akkor egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az egészet fogjuk fel.

– Mi az, amit ez a konferencia képes megoldani és más szervezôdések nem?

– Összefogja a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket. Most folyik a számukra kiírt pályázatok elbírálása. Elôírtuk, hogy csak az pályázhat, aki beszerzi a MIK egyik tagjának ajánlását. A legtöbb szervezet ezt komolyan is vette, ami azért fontos, mert világossá válhat az ottani szervezetek számára, hogy a MIK-kel való kapcsolattartás révén könnyebb hozzájutni a forrásokhoz. Közvetett módon így ösztönözzük a határon túli szervezeteket az együttműködés elmélyítésére és ezzel arra, hogy a konferencia látókörébe kerüljenek. Nagyon jó volt látni, hogy a Vajdasági Ifjúsági Tanács megalakítóinak névsora gyakorlatilag megegyezett az onnan pályázók listájával, ami azt bizonyítja, hogy a Délvidéken sikerült teljesen összefogni az ifjúsági szervezeteket.

– Milyen nehézségekkel szembesülnek a Magyar Ifjúsági Konferencia tagjai?

– A határon túli szervezetek elsôsorban a helyi médiumok hathatósabb támogatását kérték. Ez a nyelv megôrzésének kiemelkedô színhelye. Másrészt nagyon fontosnak tartották a hagyományôrzô csoportok finanszírozását. Az volt az érvük, hogy ha nem tudják támogatni azokat a szervezôdéseket, amelyek mind a mai napig tovább éltetik a tradíciókat, akkor a helyi fiatalok gyökértelenné válnak.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a határon túl rosszak az infrastrukturális viszonyok. Szükség lenne tehát információs központokra, amelyek létrehozására idén – az Illyés Közalapítvánnyal karöltve – Csángóföldön nyílik lehetôség. A legtöbb helyen gondot jelent, hogy míg a programokra van pénz, addig az információk áramlására már nem mindig jut.

– Melyek a MIK hosszú távú tervei?

– Nagyon ôszinte leszek: még nem tartunk ott, hogy stratégiát dolgozzunk ki. Az igény mind a minisztériumon, mind a MIK-en belül jelentkezik, de most még csupán az elsô tapasztalatok értékelésénél tartunk. Jelenleg a pályázatok elbírálása folyik, végiggondoljuk a működés buktatóit, egyszóval ismerkedünk egymással. Lassan megy, de a Magyar Ifjúsági Konferencia októberi, budapesti találkozójára talán már elô tudunk állni egy hosszú távú stratégia alapjaival.