Európai Utas

AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM
39.


Találkozások

A 2000. év második negyedében az Európai Utas képviseletében sokfelé jártunk idehaza és külföldön is. Szerveztünk találkozót és fogadtunk el meghívásokat. Jártunk Prágában és Bécsben, errôl majd máskor. E lapokon most Juhász József Jugoszlávia története című könyvének bemutató ankétját emeljük ki, melynek szervezésében is, diszkussziójában is nagy szerepet vállalt fômunkatársunk, Vujicsics Sztoján.

A másik találkozón az Európai Utas vendégeskedett a Márton Áron Szakkollégiumban, amely a határon túlról érkezett magyar egyetemistáknak ad otthont. E találkozón, a diákokkal folytatott kötetlen eszmecserén Romsics Ignác, Szomráky Béla, Farkas János László és Módos Péter vett részt. Megismerkedtünk a kollégium életével, a diákoknak a határokon átnyúló, az összetartozást elôsegítô szervezô munkájával. Megállapodtunk abban, hogy e találkozót rendszeressé tesszük. Kölcsönösen van mondanivalónk egymás számára.

Képeink a kollégiumi látogatáskor, illetve a találkozón készültek, és hírt adunk a kollégium diákjainak az összmagyar ifjúság összefogása érdekében készült kiadványáról is.


Copyright© Európai Utas-2000