Európai Utas

AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM
39.


Csatlakozás: Folyamat

Beszélgetés Michael Lake budapesti EU-nagykövettel

– Ön 1998 áprilisa óta az Európai Unió budapesti nagykövete. Hogyan érzi magát Magyarországon, és általánosságban mi a véleménye a magyarokról? Nem tart-e bennünket túlságosan is pesszimistának, legyen szó akár integrációs esélyeink megítéléséről?

– Először is nagy kihívásnak és nagyon ösztönzőnek tekintem az ittlétet. A csatlakozás olyan folyamat, amely soha nem áll le. Épp ezért az én munkám is olyan, hogy én sem állhatok le egyetlen pillanatra sem. Ennek ellenére ezt a munkát fizikai és földrajzi értelemben egyaránt nagyon kellemesnek tartom, különös tekintettel arra, hogy csodálatos országról van szó. Mindenfajta diplomáciai tevékenység fontos része az információkhoz való hozzájutás. Ezen a téren semmi okom a panaszra, a miniszterek és más magas rangú tisztviselők mindig rendelkezésemre állnak. Ez ugyanakkor kölcsönös. Sőt nemcsak a hivatalos személyiségek, hanem az egyszerű emberek számára is könnyen elérhető vagyok. S különösen szép az itteni munka számomra azért is, mert ez több évtizedes uniós pályafutásom utolsó állomása, amely után a nyugdíj következik.

Ön rákérdezett a magyarok pesszimizmusára is. Véleményem szerint ez összefügg azzal a törekvéssel, hogy Magyarország, amilyen gyorsan csak lehet, csatlakozni akar az EU-hoz. Önmagában nagyon biztatónak tartom, hogy egy legutóbbi közvélemény-kutatás szerint egyre több magyar állampolgár van már tudatában a taggá válás következményeinek. A felmérés szerint a magyarok jobban tájékozottak az EU ügyeiről, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy megnyerjük az információs csatát, ami nagyon kemény munka. Legyen szó akár az unió jelenlegi tagállamairól, akár a tagjelölt országokról, segíteni kell az embereket annak megismerésében, hogy mivel kell együtt élniük. Az EU számára hasznos Magyarország csatlakozása, mint ahogy a magyarok számára is hasznos a csatlakozás, és ezt az üzenetet továbbítani kell.

Az Európai Unió legutóbbi, tavaly októberi országjelentése általánosságban pozitív véleményt tartalmazott, ugyanakkor felhívta a figyelmet néhány hiányosságra is, így mindenekelőtt a romák helyzetével, a korrupcióval, valamint a közszolgálati média ellenőrzésére irányuló kormányzati törekvésekkel kapcsolatban. Azóta több mint fél év telt el. Hogyan értékeli az elmúlt időszakot, Magyarország teljesítményét, különös tekintettel a legutóbbi jelentésben említett hiányosságok felszámolására?

– Nem lenne fair, ha megfeledkeznénk a magyarok százezreinek hatalmas munkájáról, s a sikerek mellett a csatlakozási folyamatban csak a hiányosságokra, a lemaradásokra koncentrálnánk. Mindent összevéve, Magyarország továbbra is töretlenül és szilárdan halad előre az EU-hoz történő csatlakozás útján. Némi aggodalmat érzek ugyanakkor a jogharmonizáció lelassulása miatt bizonyos területeken, mindenekelőtt a környezetvédelem és a mezőgazdaság terén. Az igazságügyi minisztérium a közelmúltban hozott nyilvánosságra egy jelentést, amely öt olyan területet sorolt fel, amelyeken a jogharmonizációs munka lelassult. Ez ma még nem probléma, mert Magyarország egy extra évvel rendelkezik 2001 végéhez, tehát ahhoz az időponthoz képest, amelyet a csatlakozás szempontjából korábban egyfajta céldátumként maga elé tűzött. Tudjuk, a kormány most azon dolgozik, hogy 2002 végéig befejezzék az előkészületeket. Ha azonban a jogharmonizáció lelassulása, ami főként a környezetvédelem terén figyelhető meg, a jövő évben is folytatódik, akkor ténylegesen aggodalomra lehet ok.

Igaz az is, hogy rámutattunk néhány olyan területre, amely különleges figyelmet érdemel. Említettem már a mezőgazdaságot és a környezetvédelmet, s különösen a környezetvédelem terén szükséges kerettörvényhozás van késésben. A korrupció elleni harc hatékonyabb lett, több ügy került a bíróság elé. Ezen a téren különösen a privatizáció befejeződése óta sikerült javulást elérni. Ami a roma lakosságot illeti, ez a politikai kritériumok fontos része, hiszen a kisebbségek kezeléséről, illetve azok védelméről van szó. A kormány most 4,7 milliárd forintot költ erre a célra, s több területen javult a romák életminősége. Ennek a programnak ugyanakkor átfogónak, folyamatosnak kell lenni, amely közép- és hosszú távra szól. Ha minden a tervek szerint halad, s a pénzt megfelelően használják fel, akkor Magyarország jó úton jár a roma lakosság helyzetének javításában.

Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy az Európai Bizottság továbbra is aggódik a közszolgálati média kuratóriumaiban kialakult átmeneti helyzet miatt, s ezt a következő éves jelentés is tartalmazni fogja. Ez egy olyan komoly ügy, amely a politikai kritériumok közé tartozik, és amelyet az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja, Günter Verheugen szoros figyelemmel követ.

Engedje meg, hogy átmenetileg témát váltsunk. Az EU-tagországok Ausztria-ellenes szankciói új fejezetet jelentenek az unió történetében. Demonstrálják, hogy a tagállamok szilárdan elkötelezettek az alapvető európai értékek mellett. Ugyanakkor egyes vélemények szerint üzenetet jelentenek a csatlakozni kívánó országok számára is. Önnek mi erről a véleménye?

– Először is, nehéz az Európai Bizottság képviselőjének állást foglalnia a tagországok politikai döntésével kapcsolatban. Az azonban egyértelmű, hogy ez a döntés mind a tagállamok, mind a csatlakozni kívánó országok számára jelezni kívánta: vannak bizonyos értékek, amelyekhez az EU szilárdan ragaszkodik. S vannak más olyan meghatározott elvek, amelyek iránt érzékenyek az unió politikusai. Az Ausztriával való kétoldalú kapcsolatok bojkottja ennek az érzékenységnek a kifejezése. Aggodalmat tükröz azon elvek miatt, amelyeket az osztrák koalíciós kormány egyik pártja képvisel. Hangsúlyoznom kell ugyanakkor, hogy mindez nem érinti az Európai Bizottság Ausztriával való kapcsolatait, amelyek továbbra is normálisnak nevezhetők. S el kell mondani azt is, hogy mióta a tagállamok életbe léptették a bojkottot, az osztrák kormány egyértelműen támogatja az EU alapelveit és a bővítést. Ez pedig véleményem szerint egy érdekes következmény.

A közelmúltban emlékezett Európa az ötven éve kiadott Schuman-nyilatkozatra, amely gyakorlatilag útnak indította az európai integráció gondolatát, illetve életre keltette az EU elődjét, az Európai Szén- és Acélközösséget. Ötven év után hogyan látja Európa jövőjét? Vajon a jövő kontinense a nemzetek Európája lesz, amelyben azok megőrzik identitásukat, vagy egy olyan Európa, amely a nemzetek felett áll? Erről viták folynak az EU tagállamaiban és Magyarországon is.

– Az a tény, hogy ön rákérdezett erre, bizonyítja, hogy a magyarokat milyen komolyan foglalkoztatja a csatlakozás ügye. Néhány évvel ezelőtt még aligha tettek volna fel ilyen kérdést. Az elmúlt ötven évből negyven telt el azóta, hogy újságíróként először kerültem kapcsolatba az Európai Bizottsággal. S ma már egyáltalán nem csodálkozom azon a korlátlan képességen, amellyel az EU fejlődik, illetve változik. Még az elmúlt hat hónapban is szemtanúi lehettünk annak, hogy az EU két nagyon fontos új lépést tett. A nemzetközi bűnözés elleni harc érdekében hozzákezdett egy európai jogszolgáltatási övezet létrehozásához, ami előirányozza a jogi döntések kölcsönös elfogadását a tagállamok által. Áprilisban pedig, az Európai Tanács lisszaboni csúcstalálkozóján elfogadták az elektronikus, a digitális Európa tervezetét abból a célból, hogy az uniót az elkövetkező tíz év alatt a világ legbefolyásosabb, legdinamikusabban fejlődő gazdaságává tegyék. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bővítés politikája közös kül- és biztonság-, valamint gazdaságpolitikánk rendkívül jelentős lépése, amellyel kiterjesztjük a demokrácia, a jog uralmának övezetét egy olyan térségre, amelyet tíz-tizenegy évvel ezelőtt még ellenséges övezetnek tekintettünk. Mindezt figyelembe véve nem hiszem azt, hogy az EU belátható időn belül egy európai egyesült államokká változik, még akkor sem, ha bizonyos tekintetben már most egyfajta európai egyesült államok vagyunk. A gazdasági és a szociális élet számos területén ugyanis a tagok között olyan erős és intenzív együttműködés valósul meg, hogy ennek az állításnak van némi valóságtartalma. Politikailag ugyanakkor a tagállamok nemzeti szuverenitása marad a legfontosabb. Ennek nem mond ellent, hogy a tagországok szuverenitásuk egy részét kölcsönösen megosztják egymással a gazdasági és szociális élet, valamint növekvő mértékben az igazságügy és a biztonság területein. De számos olyan terület marad, amelyek a nemzeti szuverenitás hatáskörébe tartoznak. Például azok a területek, amelyek a parlamenti választások során is döntőek, így az adózás, az egészségügy, a jog és a közrend, valamint az oktatás területe. Ezek kivétel nélkül a nemzeti szuverenitás alá tartoznak, és a belátható jövőben ott is maradnak. Az EU tevékenysége a jövőben is két fontos alapelvre épül. Az egyik a szolidaritás, akár egy nagy kölcsönös biztosító társaságról lenne szó. A másik pedig a szubszidiaritás, ami azt jelenti, hogy a legtöbb döntést a legalacsonyabb szinten: vagy helyi, vagy nemzeti szinten kell meghozni, és csak a szükséges esetben európai szinten.

Európa és az EU jövője elválaszthatatlan. Az unió hatalmas feladatok előtt áll. Gondolok itt a belső reformokra és a keleti bővítése. Vajon sikeresek lesznek-e ezek a történelmi vállalkozások? Vajon az unió elsősorban politikai vagy gazdasági szervezetté válik?

– Még mielőtt elkezdtük a bővítési folyamatot, az EU elkötelezte magát a belső reformok végrehajtása mellett. Ezekre azért van szükség, mert hat tagállammal indultunk, s ma tizenöten vagyunk. A hatékony döntéshozatali folyamat biztosítása érdekében bizonyos reformokra elengedhetetlenül szükség van. Ezek közé tartozik a minősített többségi döntéshozatal. Valamennyi tagállam kötelezettséget vállalt arra, hogy a soron következő francia elnökség végén, a nizzai csúcstalálkozón, decemberben elfogadják ezeket a reformokat. Egyik ország sem kívánja vállalni a felelősséget e folyamat késleltetéséért. Amikor a közelmúltban Budapesten járt Jospin francia miniszterelnök, egyértelművé tette, hogy Franciaország időben megállapodásra törekszik. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az unió politikai vagy inkább gazdasági szervezetté válik-e, érdemes emlékeztetni az Európai Bizottság első elnökének, az egykori német államtitkárnak, Walter Hallstein professzornak 1958-ban tett emlékezetes kijelentésére: „Uraim, mi nem üzlettel, mi politikával foglalkozunk". S tény, hogy mindaz a haladás, amit Európa elért, gyakorlatilag politikai döntéseken alapul. Az eszközök ugyan gyakran gazdaságiak, szociálisak vagy éppen környezetvédelmiek és technikaiak, de a célok mindig politikaiak. Ez egy politikai unió, s ez világossá vált, amikor az Európai Gazdasági Közösség Maastrichtban 1992-ben Európai Unióvá változtatta a nevét. S ezt a koncepciót megerősítette az Amszterdami Szerződés is, amely tavaly májusban lépett életbe. Érdemes emlékeztetni arra, hogy az alapító Római Szerződés is az emberek állandóan erősödő uniójára szólít fel, s ez egyértelműen politikai cél. Ez az oka annak, hogy amikor egy ország csatlakozik az unióhoz, szavára a nemzetközi színtéren sokkal inkább odafigyelnek EU-tagként, mint ha egyedülálló országként hallatná a hangját. Úgy vélem, az unió több mint a részek egésze, az EU-nak különleges politikai súlya van.

Jospin miniszterelnök a francia EU-elnökség legfontosabb célkitűzésének nevezte a belső reformok befejezését. Ugyanakkor vannak olyan aggodalmak, hogy a reformok esetleges elhúzódása késleltetheti a bővítést, amiről újabb és újabb hírek kapnak lábra a nemzetközi sajtóban. Ön miként vélekedik minderről?

– Számomra szinte rendszeressé vált, hogy minden nap reggeli előtt tíz ilyen hírt kell cáfolnom. Úgy vélem, az a tény, hogy a tagországok elkötelezték magukat a reformok mellett, s amellett, hogy erről az év végéig megállapodnak, sokkal inkább ösztönözni fogja a bővítési folyamatot. A legtöbb tagország elutasította, hogy növeljék a reformok körét, csak hogy ne veszítsenek időt, s a reformok további körét inkább arra az időszakra halasztják, amikor a bővítés már megtörtént. A folyamat tehát nem lassul le. Az Európai Bizottság és a tagországok közötti kapcsolatok terén mi az előirányzott tervnél csekély mértékben gyorsabban haladunk. De más területen sincs semmifajta jelzés a késedelemre, noha az elmúlt hónapokban számos ilyen hír kapott lábra. Ezek olyan spekulációk, amelyeket az EU-n kívül álló politikusok terjesztenek. Amire ezzel szemben egyértelműen oda kell figyelni, azt az egymást követő csúcstalálkozókon az Európai Tanács által hozott írásos döntések jelentik.

Az utóbbi időben egyre több elemzés jelenik meg arról, hogy gyengül a német–francia együttműködés, ami korábban az unió és ezen belül a bővítés motorját jelentette. Az elemzések szerint ennek egyik oka az, hogy a mai vezetők között nincs olyan szoros személyes kapcsolat, amilyen korábban Kohl ex-kancellár és Mitterrand egykori elnök között volt. Egyes vélemények szerint mindez hátrányosan hathat a bővítésre. Ön hogyan látja ezt?

– Mindez a már említett jelenségnek egy másik eleme. Azok terjesztik, akik a legrosszabb forgatókönyvet képzelik el. Az mindenesetre tény, hogy korábban Kohl kancellár, Mitterrand elnök, és hozzáteszem, az Európai Bizottság akkori elnöke, Jacques Delors között a kapcsolatok rendkívül szorosak voltak, ők hárman ugyanabba a súlycsoportba tartoztak. Az ilyen kapcsolatok azonban nem tartanak örökké, már csak a természet törvényei miatt sem. Másrészt mindenki tudja, hogy nehéz bármilyen fontos döntést meghozni az EU-ban anélkül, hogy Franciaország és Németország ne legyen azonos véleményen. S ez a helyzet minden bizonnyal fennmarad. Ugyanakkor az EU szerkezetéből következik az is, hogy a nagy országok, mint például Franciaország, Németország, nem képesek leszavazni a kisebb országokat. A kisebb országok védelmet élveznek az EU-ban. Mindegyiknek van tagja a Bizottságban, mindegyik hasonló súlyú szavazattal rendelkezik a Miniszterek Tanácsában, s ily módon a nagy országok nem tudják leszavazni őket. Ugyanakkor a kis országok sem kerülhetnek előnyös helyzetbe a nagyobbakkal szemben. Úgy gondolom, hogy a Franciaország és Németország közötti viszony intenzitását tekintve időről időre változhat ugyan, de továbbra is fontos tényező marad. Ugyanakkor a jövőben más tagországok is nagyobb szerephez juthatnak, különös tekintettel arra, hogy gazdaságilag és szociálisan a többi tagállam is erősödik.

Az EU-tagországok körében is vita van a bővítés mikéntjéről. Vita van arról, hogy egyedi országokat részesítsenek-e előnyben vagy csoportokat, s vita van a ratifikáció menetéről is. Mikorra várható a végső döntés ezekről a nyitott kérdésekről?

– Abból kell kiindulni, hogy 1997 decemberében, Luxemburgban a tagállamok hitet tettek amellett, hogy új országok csak akkor csatlakozhatnak, ha kellően felkészültek. S ez a politika ma is érvényes. De van egy törekvés, amely gyakorlati politikán alapul, nevezetesen, hogy a ratifikációt miként lehet hatékonyabbá tenni, kiindulva abból, hogy a bővítést mind a tizenöt állam parlamentjének és az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell. A parlamentek nem akarnak tizenhárom külön ratifikálást, miközben néhány ország többé-kevésbé egy időben lesz kész a csatlakozásra. Az a kérdés még teljes mértékben nyitott, hogy mekkora és milyen összetételű csoportról lehet szó. Ebben a szakaszban még nem láthatjuk előre, hogy melyik ország mikorra fejezi be a felkészülést. Verheugen EU-bővítési biztos bejelentette, hogy a nizzai európai tanácsi csúcstalálkozóra egyfajta bővítési forgatókönyvet kíván előterjeszteni. Azt még nem tudjuk, hogy milyen részletes lesz ez a forgatókönyv, de remény szerint egyfajta minimumként előirányozza a tárgyalások befejezését a tizenhárom ország némelyike esetében. De nem lesznek politikai dátumok, azaz nem lesz előrehozott csatlakozás a feltételek teljesítése nélkül. Egyetlen ország sem csatlakozhat anélkül, hogy ne teljesítené a feltételeket. Az a kérdés még nem tisztázott, hogy egy nagyobb csoport tagjainak be kell-e várnia a csoportnak a felkészülésben elmaradt tagját. De a tavaly decemberi helsinki csúcstalálkozó megerősítette azt az elvet, hogy egyes országok csak akkor csatlakozhatnak, amikor erre készen állnak. Az a tény, hogy decemberben a felzárkózás koncepciójával további hat ország csatlakozott a tárgyalási folyamathoz, közvetve szintén a differenciálást erősíti meg. Egy olyan ország számára, mint Magyarország, a leglényegesebb az, hogy nem a dátumra kell összpontosítani, hiszen még rendkívül sok a teendő, ameddig az időpontot rögzíteni lehet. Az időpont meghatározása már többször kisiklott, és ez a késedelemmel kapcsolatban mesterséges vádakat és csalódást kelt. Az EU még semmilyen dátumot nem rögzített, az elhangzottak csak önkényesen kitűzött időpontok. Úgyhogy öngerjesztő minden csalódás, amely egyfajta állítólagos csatlakozási időponthoz kapcsolódik.

Engedjen meg mégis egyfajta találgatást a dátummal kapcsolatban. Martonyi János külügyminiszter a közelmúltban több alkalommal hangsúlyozta, hogy Magyarország 2002 végéig be kívánja fejezni a felkészülést. Az EU is megfogalmazta azt a célt, hogy 2002 végére az ország készen álljon a bővítésre. Ez az egybeesés azt jelentené, hogy 2003 január 1. reális dátum, vagy figyelembe véve a ratifikáció menetét, inkább 2004 tűnhet hitelesebbnek?

– Én azt hiszem, hogy a jelenlegi időpontban rendkívül kockázatos találgatásokba bocsátkozni a dátummal kapcsolatban. Úgy vélem, 2004 reálisnak hangzik ma, de jelen pillanatban nem láthatjuk előre, vajon Magyarország úgy folytatja a felkészülést, hogy időben teljes mértékben készen áll a csatlakozásra. Nem tudjuk előre, mennyire nehezek lesznek a csatlakozási tárgyalások, ami függ attól is, hogy Magyarország milyen intenzitással tárgyal egyes követeléseiről, az átmeneti időszakra vonatkozó egyes kéréseiről. Minél kevesebb az ilyen jellegű követelés, annál könnyebb megállapodást elérni, annál gyorsabban lehet befejezni a tárgyalásokat. Ahogy azt Romano Prodi bizottsági elnök is egyértelművé tette a legutóbbi éves jelentésben, az egyes fejezetekről folytatott tárgyalásokat mindad-dig nem zárják le, ameddig az ország nem áll készen megvalósítani és életbe léptetni az adott fejezetben foglaltakat. Magyarország csak akkor csatlakozhat, ha képes arra, hogy mind a 31 tárgyalási fejezetet lezárja az EU-val. S kiindulva abból, hogy az EU végrehajtja belső reformjait, az erre vonatkozó új szerződést ratifikálták, s az már életbe lépett. Az unió csak ezután írja alá a csatlakozási szerződést Magyarországgal, amit a ratifikációs folyamat követ.

Az EU budapesti nagyköveteként mégis hogyan ítéli meg Magyarország esélyeit, miként vélekedik a felkészülésről, és milyen tanácsokat adna?

Úgy vélem, a felkészülés jól halad. Egyes szektorokban ugyan van némi lemaradás, de ez normális. Van néhány olyan terület, ahol felzárkózásra van szükség. Feltételezve, hogy Magyarország teljes mértékben teljesíti a politikai kritériumokat, ami magában foglalja a közszolgálati médiát és a romakérdést, s feltételezve, hogy a makrogazdasági helyzet továbbra is kedvező marad, valamint azt, hogy sem politikai, sem technikai téren semmifajta új váratlan probléma nem adódik, Magyarország teljesíteni fogja a csatlakozás feltételeit, mégpedig viszonylag rövid idő alatt. Ezt az időpontot az év végén valószínűleg már megjósolhatjuk.

A közép-európai együttműködés a magyar külpolitika egyik legfontosabb törekvése. Hogyan tekint az EU Közép-Európára, egyáltalán milyen szerepet kap térségünk az unió politikájában?

– Mint azt korábban is hangsúlyoztam, a bővítés az unió közös kül- és biztonságpolitikájának rendkívül fontos eleme. Európát mesterségesen megosztották azáltal, hogy a szovjet kommunizmus több mint négy évtizeden keresztül megszállta Európa középső és keleti részét. Az integrációs folyamat teljes mértékben véget vet ennek a mesterséges megosztásnak. Úgy vélem, hasznos a visegrádi országok számára, ha hangsúlyozzák közép-európai identitásukat. Már csak azért is, mert ez segít eloszlatni a nyugat-európaiak gondolkodásában a régi, a hidegháború idejéből visszamaradt kelet-európai árnyakat, amelyek még befolyásolják az emberek gondolkodását. Véleményem szerint nem ellentmondás, ha Magyarország az EU-hoz történő csatlakozásban nem kíván várni a többi visegrádi országra, ugyanakkor visegrádi szomszédainak szoros partnere. Én azt hiszem, hogy ez a két politika teljes mértékben összeegyeztethető. Ha sikerül csatlakozni az EU-hoz, ezek a kategóriák azonban kevésbé lesznek fontosak. Minden ország pontosan ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel lesz az EU tagja. A közép-európai identitás véleményem szerint nagyon hasznos eszköz jelenleg, de a tagsággal jelentősége csökkenni fog. Ugyanakkor Közép-Európa megítélése szempontjából fontos, hogy a térség országai milyen viszonyt tartanak fenn keleti szomszédaikkal. Ezen a téren különleges szerepet játszhatnak, különleges tudásukból és történelmükből fakadóan. De ilyenfajta szerepet csakis szigorúan az EU tagjaként tölthetnek be. Ami pedig a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeket illeti, az EU-csatlakozás ugyan nem változtatja meg a határokat, de megváltoztathatja azok jellegét. Ily módon a tagság bizonyos mértékben – különösen pszichológiailag – kárpótolni fog Trianon sokak által sérelmezett igazságtalanságaiért.

Ön is említette a magyar kisebbségeket. Tudjuk, hogy a tagság szempontjából elengedhetetlen a schengeni megállapodáshoz való csatlakozás, ami fájdalmasan érintheti épp ezeket a kisebbségeket. Elképzelhető-e valamiféle könnyítés ezen a téren?

– Először is hangsúlyozni szeretném, hogy az EU nem hajlandó különbséget tenni egy szomszédos ország állampolgárai között. Az EU nem hajlandó különbséget tenni a romániai románok és a romániai magyarok között, mi úgy véljük, hogy valamennyien román vagy szlovák vagy bármilyen más állampolgárok. Másodszor is, egy dolog elfogadni a schengeni megállapodást, más dolog ugyanakkor az, hogy az EU ítéli meg, vajon Magyarország betartja-e az abban foglaltakat. Erről az EU dönt majd és nem Magyarország. Ameddig Magyarország nem alkalmazza teljes mértékben a schengeni megállapodást az EU teljes megelégedésére, a schengeni határ az EU és Ausztria közötti határvonal marad. Bizonyos mértékben ez egy választás. Valószínű, hogy lesz egyfajta átmeneti időszak az emberek szabad áramlására vonatkozóan, s ennek különböző elemei lehetnek attól függően, hogy turizmusról, üzle- ti tevékenységről, munkavállalásról vagy épp letelepedésről, akár ingázásról van szó. Ez általánosan elfogadott az EU-ban. S valószínűleg lesznek kvóták, amíg a személyek szabad áramlása fokozatosan bekövetkezik. Ez történt Spanyolország és Portugália esetében is. E komplex keretek között a kezdeti szakaszban több lehetőség van a rugalmasságra. De az, hogy Magyarország a schengeni megállapodás keretei között milyen szabadságot élvez, teljes mértékben attól függ, hogy miként tartja be az egyezményben foglaltakat külső határain, nem EU-tag szomszédaival szemben.

Pietsch Lajos


Copyright© Európai Utas-2000