AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.
Százesztendôs születésnapját ünnepelte tavaly egy világhírű zenekar, amely
méltó képviselôje a nagyszerű bécsi zenei hagyományoknak az egész
földkerekségen. A Bécsi Szimfonikusok elôdje, amelybôl ez a nagyhírű zenekar
kinôtt, akkor alakult, amikor a Kaiserstadt legtöbb lakója úgy vélte,
hogy a történelem megállt; a francia forradalom, és a napóleoni háborúk
elmúltával beköszöntött a béke, a polgárság kora, boldog életet ígérve az idôk
végezetéig.
A nagy zenei tradíciókkal rendelkezô városban a császári udvari opera már korábban
is, évtizedeken át adott rangos koncerteket, az udvari zenekar pedig az egyházi zene
művelését emelte kivételesen magas színvonalra.
A XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben rohamosan demokratizálódott a kulturális
élet Bécsben, s a századfordulóra Schubert már nem csak a válogatott zeneélvezôk
muzsikusa lett. Dalai valósággal népmuzsikává váltak, és eljutottak távoli
falvakba is. Másfelôl a kocsmák táncai is behatoltak a városba, és a polgári
aranykor idején kiszorították az elôkelô világ menüettjeit, gavottjait és egyéb
fôúri táncait. A keringô, mely valaha a nép körében született, most elvarázsolta
egész Bécset.
Ebben a békét árasztó hangulatban, 1900. október 30-án szólalt meg elôször a
Koncertegyesületi Zenekar, melyet olyan nagypolgári családok hívtak életre, mint a
Thonet, a Krupp, a Herzmansky, de mellettük számos műkereskedô, miniszteri tanácsos
és a császári udvar több hivatalnoka is sokat tett azért, hogy az új együttesnek
elôteremtse a szükséges anyagi fedezetet. A mecénások akkor még nem tudták, hogy
ezzel egy késôbb világhírű zenekar alapjait vetik meg. A nagy tekintélyű
polgárokból álló bizottság azt a célt tűzte ki, hogy olcsó jegyárakkal a
társadalom széles rétegeinek nyissák meg a magasabb művészi élmény lehetôségét.
A kezdetben 48 muzsikusból álló zenekart egy Bruckner-tanítvány, Ferdinand Löwe
vezényelte. A zenekar szervezeti hátterét adó Wiener Concertverein számos koncertet
rendezett a késôbb világhírre emelkedett hangversenyteremben, a Grosser
Musikvereinssaalban. Ezekben az években a zenekar programjának súlypontját Beethoven
szimfóniái alkották, de sűrűn felcsendültek Brahms- és Bruckner-művek is. Az
egyesület keretein belül megalakult egy másik zenekar is. A Munkás Szimfónia Zenekar
egy teljesen új és más társadalmi réteget kapcsolt magához. A Bécsi
Koncertegyesület rövid idô alatt olyan rangot vívott ki magának Bécsben, hogy
nélküle már elképzelhetetlen lett volna a város szellemi élete. A népszerűség
arra indította az egyesületet, hogy újabb zenekart alapítson: megszületett a Wiener
Tonkünstler Orchester, amelynek elsô karmestere a fiatal Wilhelm Furtwängler volt. A
rohamos fejlôdés eredményeként 1913-ban megépítették a bécsi Konzerthaust. Az
elsô világháború kitörése azonban véget vetett ennek a virágzó fejlôdésnek. Sok
zenészt behívtak a seregbe, így a hangversenyéletet csak úgy tudták folytatni, hogy
egyesítették az addig külön működô zenekarokat.
Az elsô világháború után ebbôl a fúzióból született meg a Bécsi Szimfonikus
Zenekar Egyesület, amelynek tevékenysége abban merült ki, hogy a zenekart
hangversenyrendezôknek közvetítette ki. Ezekben az években kezdtek a zenekarral
dolgozni olyan nagyságok, mint Franz Schalk, Bruno Walter, Széll György, Clemens Kraus.
A húszas évek gazdasági válsága alatt erôsen megfogyatkozott a koncertlátogatók
száma, számos muzsikus munkanélkülivé vált. Közben a koncertélet fô támogatója
az akkor megszületô osztrák rádió, a Rawag lett, a Bécsi Szimfonikus Zenekar
megszűnése után megalakuló új együttes pedig a Bécsi Szimfonikusok nevet vette fel.
Ettôl kezdve a hangversenyek részben a Rawag stúdiójában szólaltak meg, részben a
Musikvereinssaalban. A zenekart a rádióhoz kötötte a Rawaggal aláírt megállapodás,
így a bécsi közönség egyre ritkábban látta vagy hallhatta élôben kedvenceit. A
zenekar élére Kabasta került, aki egyúttal az osztrák rádió zenei vezetôje is
volt. Kabasta szervezte meg az elsô külföldi koncerteket is, így jutottak el a Bécsi
Szimfonikusok Angliába és Olaszországba. 1936-ban Kabasta Bruckner-fesztivált
szervezett, amelyen elôször adták elô eredeti formájukban a nagy osztrák zeneszerzô
műveit.
Ahogy nôtt a zenekar nemzetközi hírneve, egyre több világhírű zenei nagyság
vállalt karmesteri szereplést a zenekarral, így ezekben az években Karl Böhm, Bruno
Walter, Hans Knappertsbusch és Ormándy Jenô egy szezonban két-két koncertet is
vezényelt.
1938-ban, az Anschluss után a német zenei élet mintájára átszervezték a kulturális
életet. Új nevet is kapott az együttes is Bécsi Szimfonikusok Városi Zenekara.
Városi támogatást kapott, és felhasználták a nemzetiszocialista propaganda
céljaira. A zenekart továbbra is Knappertsbusch, Böhm, Furtwängler, Kabasta
vezényelte. A hangversenyeket sokszor gyárak szerelôcsarnokaiban tartották,
összekapcsolva a náci párt propagandarendezvényeivel. Ahogy a front közeledett
Bécshez, úgy lettek egyre ritkábbak a hangversenyek, és 1944. szeptember 1-jén a
zenekart feloszlatták.
Nyolchónapos szünet után, rendkívül nehéz helyzetben született újjá a Bécsi
Szimfonikusok zenekara. A koncerttermek romokban hevertek, a közlekedés teljesen
összeomlott, katasztrofális volt az élelmezés, és nem volt mivel fűteni. Minden
erôt arra kellett összpontosítani, hogy megteremtsék az infrastruktúrát a
hangversenyélet újraindításához. További nehézséget jelentett, hogy a
nemzetiszocialista idôkben szerepet vállaló karmestereket fellépési tilalommal
sújtották, így ôk eleinte nem vehettek részt az új zenei életben.
Ebben a helyzetben választották meg a Bécsi Szimfonikusok vezetô karmesterüknek Hans
Swarowskyt, aki Josef Kripsszel karöltve hozzákezdett a zenekar helyreállításához.
Elôször csak a rádióban szerepeltek, majd 1945. szeptember 16-án Mahler III.
szimfoniájával tértek vissza a koncertéletbe. Idô múltával a háború befejezése
után eltiltott karmesterek is visszatérhettek a koncertdobogóra. 194647-ben 27
koncertet tartottak, amelyen ôsbemutató vagy felújítás szerepelt, és a karmesterek
között feltűnt Paul Hindemith is. A szimfonikusok a bécsi zenei életen kívül
jelentôs szerepet játszottak a bregenzi ünnepi játékok fellendítésében is. Itt a
próbákon már megjelent egy viszonylag fiatal karmester, aki korábban
nemzetiszocialista szerepvállalása miatt fellépési tilalom alá esett: Herbert von
Karajan. 1948-tól Karajan a Bécsi Szimfonikusok meghatározó egyéniségévé vált.
Nem ô volt a vezetô karmester, de felépítette az úgynevezett Karajan-ciklust,
amelynek során 1956-ig minden szezonban két-három koncerten vezényelte a bécsieket.
Karajan irányítása alatt a klasszikus zeneművek mellett műsorra kerültek a XX.
századi zene jelesei, Hindemith, Martinu, Sztravinskij, Berger szerzeményei. A
bemutatók sorában felcsendültek nagy kórusművek is, a Missa solemnis, a Teremtés, a
Német requiem, a Máté Passió, Verdi Requiemje. Az ötvenes években a Bécsi
Szimfonikusokat vezénylôk sorában új nevek tűntek fel: Giulini, Sawalisch, Sargent,
Gielen, de visszatértek a régi nagyok is.
Az együttes egyre többször szerepelt hazai és külföldi turnékon, saját
hanglemezstúdiója épült, ahol a legmodernebb technikával készítették a
felvételeket amerikai lemezcégeknek és a Philipsnek. Külföldi utazásaik egyik
tetôpontja volt, amikor 1959-ben a Vatikánban hangversenyt adtak XXIII. János
pápának. Ebben az esztendôben egy új tehetség tűnt fel, Wolfgang Sawalisch, aki
óriási sikerrel mutatkozott be. Saawalisch rövidesen a Bécsi Szimfonikusok vezetô
karmestere lett, és vele új korszak kezdôdött a zenekar életében. Vezetése alatt
tovább nôtt nemzetközi tekintélyük, a világ legelismertebb impresszáriói
megtiszteltetésnek vették, ha együttműködhettek a Bécsi Szimfonikusokkal. 1962-ben a
Bécsi Ünnepi Hetek új színt hozott az Osztrák Köztársaság kulturális életébe.
Ennek a keretében mutatták be emlékezetes elôadáson Karl Böhm vezényletével Alban
Berg Luluját.
1970-ben rövid idôre visszatért a zenekar élére Joseph Krips, akinek második
világháború után végzett újjáteremtô munkáját még nem felejtették el. A Krips
irányításával elôadott klasszikus repertoár átütô sikert aratott az Egyesült
Államokban. Krips után egy rendkívüli karizmatikus egyéniség, Carlo Maria Giulini
állt a szinfoni-kusok élére. Mahler, Schubert, Brahms, Bruckner került elôadásaik
középpontjába, az ô műveikkel léptek fel 1975-ben New Yorkban, az Egyesült Nemzetek
palotájában.
A nyolcvanas években, amikor Georges Pretre vette át a művészeti vezetô posztot,
francia szerzôkkel gazdagodott a repertoár. Egymást követték a fellépések
népszerű matinékon, farsangi koncerteken, ahol a zenekar a széles közönség
szívébe is belopta magát.
A kilencvenes években részben Pretre, majd Rafael Frühbeck vezetése alatt a Bécsi
Szimfonikusok Spanyolországban is nagy sikereket arattak. 1997 óta Vladimir Fedoszejev
irányítja a zenekar művészi munkáját, és igen gyümölcsözô a hosszú ideje
tartó együttműködés Nikolaus Harmancourt-ral, aki korábban csellistaként maga is a
Bécsi Szimfonikusok tagja volt.
Copyright© Európai Utas-2001