Európai Utas
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.


Haas György
A BÉCSI SZIMFONIKUSOK SZÁZ ÉVE

szimf.jpg (62531 bytes)

Százesztendôs születésnapját ünnepelte tavaly egy világhírű zenekar, amely méltó képviselôje a nagyszerű bécsi zenei hagyományoknak az egész földkerekségen. A Bécsi Szimfonikusok elôdje, amelybôl ez a nagyhírű zenekar kinôtt, akkor alakult, amikor a „Kaiserstadt” legtöbb lakója úgy vélte, hogy a történelem megállt; a francia forradalom, és a napóleoni háborúk elmúltával beköszöntött a béke, a polgárság kora, boldog életet ígérve az idôk végezetéig.
A nagy zenei tradíciókkal rendelkezô városban a császári udvari opera már korábban is, évtizedeken át adott rangos koncerteket, az udvari zenekar pedig az egyházi zene művelését emelte kivételesen magas színvonalra.
A XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben rohamosan demokratizálódott a kulturális élet Bécsben, s a századfordulóra Schubert már nem csak a válogatott zeneélvezôk muzsikusa lett. Dalai valósággal népmuzsikává váltak, és eljutottak távoli falvakba is. Másfelôl a kocsmák táncai is behatoltak a városba, és a polgári aranykor idején kiszorították az elôkelô világ menüettjeit, gavottjait és egyéb fôúri táncait. A keringô, mely valaha a nép körében született, most elvarázsolta egész Bécset.
Ebben a békét árasztó hangulatban, 1900. október 30-án szólalt meg elôször a Koncertegyesületi Zenekar, melyet olyan nagypolgári családok hívtak életre, mint a Thonet, a Krupp, a Herzmansky, de mellettük számos műkereskedô, miniszteri tanácsos és a császári udvar több hivatalnoka is sokat tett azért, hogy az új együttesnek elôteremtse a szükséges anyagi fedezetet. A mecénások akkor még nem tudták, hogy ezzel egy késôbb világhírű zenekar alapjait vetik meg. A nagy tekintélyű polgárokból álló bizottság azt a célt tűzte ki, hogy olcsó jegyárakkal a társadalom széles rétegeinek nyissák meg a magasabb művészi élmény lehetôségét.
A kezdetben 48 muzsikusból álló zenekart egy Bruckner-tanítvány, Ferdinand Löwe vezényelte. A zenekar szervezeti hátterét adó Wiener Concertverein számos koncertet rendezett a késôbb világhírre emelkedett hangversenyteremben, a Grosser Musikvereinssaalban. Ezekben az években a zenekar programjának súlypontját Beethoven szimfóniái alkották, de sűrűn felcsendültek Brahms- és Bruckner-művek is. Az egyesület keretein belül megalakult egy másik zenekar is. A Munkás Szimfónia Zenekar egy teljesen új és más társadalmi réteget kapcsolt magához. A Bécsi Koncertegyesület rövid idô alatt olyan rangot vívott ki magának Bécsben, hogy nélküle már elképzelhetetlen lett volna a város szellemi élete. A népszerűség arra indította az egyesületet, hogy újabb zenekart alapítson: megszületett a Wiener Tonkünstler Orchester, amelynek elsô karmestere a fiatal Wilhelm Furtwängler volt. A rohamos fejlôdés eredményeként 1913-ban megépítették a bécsi Konzerthaust. Az elsô világháború kitörése azonban véget vetett ennek a virágzó fejlôdésnek. Sok zenészt behívtak a seregbe, így a hangversenyéletet csak úgy tudták folytatni, hogy egyesítették az addig külön működô zenekarokat.
Az elsô világháború után ebbôl a fúzióból született meg a Bécsi Szimfonikus Zenekar Egyesület, amelynek tevékenysége abban merült ki, hogy a zenekart hangversenyrendezôknek közvetítette ki. Ezekben az években kezdtek a zenekarral dolgozni olyan nagyságok, mint Franz Schalk, Bruno Walter, Széll György, Clemens Kraus.
A húszas évek gazdasági válsága alatt erôsen megfogyatkozott a koncertlátogatók száma, számos muzsikus munkanélkülivé vált. Közben a koncertélet fô támogatója az akkor megszületô osztrák rádió, a Rawag lett, a Bécsi Szimfonikus Zenekar megszűnése után megalakuló új együttes pedig a Bécsi Szimfonikusok nevet vette fel. Ettôl kezdve a hangversenyek részben a Rawag stúdiójában szólaltak meg, részben a Musikvereinssaalban. A zenekart a rádióhoz kötötte a Rawaggal aláírt megállapodás, így a bécsi közönség egyre ritkábban látta vagy hallhatta élôben kedvenceit. A zenekar élére Kabasta került, aki egyúttal az osztrák rádió zenei vezetôje is volt. Kabasta szervezte meg az elsô külföldi koncerteket is, így jutottak el a Bécsi Szimfonikusok Angliába és Olaszországba. 1936-ban Kabasta Bruckner-fesztivált szervezett, amelyen elôször adták elô eredeti formájukban a nagy osztrák zeneszerzô műveit.
Ahogy nôtt a zenekar nemzetközi hírneve, egyre több világhírű zenei nagyság vállalt karmesteri szereplést a zenekarral, így ezekben az években Karl Böhm, Bruno Walter, Hans Knappertsbusch és Ormándy Jenô egy szezonban két-két koncertet is vezényelt.
1938-ban, az Anschluss után a német zenei élet mintájára átszervezték a kulturális életet. Új nevet is kapott az együttes is Bécsi Szimfonikusok Városi Zenekara. Városi támogatást kapott, és felhasználták a nemzetiszocialista propaganda céljaira. A zenekart továbbra is Knappertsbusch, Böhm, Furtwängler, Kabasta vezényelte. A hangversenyeket sokszor gyárak szerelôcsarnokaiban tartották, összekapcsolva a náci párt propagandarendezvényeivel. Ahogy a front közeledett Bécshez, úgy lettek egyre ritkábbak a hangversenyek, és 1944. szeptember 1-jén a zenekart feloszlatták.
Nyolchónapos szünet után, rendkívül nehéz helyzetben született újjá a Bécsi Szimfonikusok zenekara. A koncerttermek romokban hevertek, a közlekedés teljesen összeomlott, katasztrofális volt az élelmezés, és nem volt mivel fűteni. Minden erôt arra kellett összpontosítani, hogy megteremtsék az infrastruktúrát a hangversenyélet újraindításához. További nehézséget jelentett, hogy a nemzetiszocialista idôkben szerepet vállaló karmestereket fellépési tilalommal sújtották, így ôk eleinte nem vehettek részt az új zenei életben.
Ebben a helyzetben választották meg a Bécsi Szimfonikusok vezetô karmesterüknek Hans Swarowskyt, aki Josef Kripsszel karöltve hozzákezdett a zenekar helyreállításához. Elôször csak a rádióban szerepeltek, majd 1945. szeptember 16-án Mahler III. szimfoniájával tértek vissza a koncertéletbe. Idô múltával a háború befejezése után eltiltott karmesterek is visszatérhettek a koncertdobogóra. 1946–47-ben 27 koncertet tartottak, amelyen ôsbemutató vagy felújítás szerepelt, és a karmesterek között feltűnt Paul Hindemith is. A szimfonikusok a bécsi zenei életen kívül jelentôs szerepet játszottak a bregenzi ünnepi játékok fellendítésében is. Itt a próbákon már megjelent egy viszonylag fiatal karmester, aki korábban nemzetiszocialista szerepvállalása miatt fellépési tilalom alá esett: Herbert von Karajan. 1948-tól Karajan a Bécsi Szimfonikusok meghatározó egyéniségévé vált. Nem ô volt a vezetô karmester, de felépítette az úgynevezett Karajan-ciklust, amelynek során 1956-ig minden szezonban két-három koncerten vezényelte a bécsieket. Karajan irányítása alatt a klasszikus zeneművek mellett műsorra kerültek a XX. századi zene jelesei, Hindemith, Martinu, Sztravinskij, Berger szerzeményei. A bemutatók sorában felcsendültek nagy kórusművek is, a Missa solemnis, a Teremtés, a Német requiem, a Máté Passió, Verdi Requiemje. Az ötvenes években a Bécsi Szimfonikusokat vezénylôk sorában új nevek tűntek fel: Giulini, Sawalisch, Sargent, Gielen, de visszatértek a régi nagyok is.
Az együttes egyre többször szerepelt hazai és külföldi turnékon, saját hanglemezstúdiója épült, ahol a legmodernebb technikával készítették a felvételeket amerikai lemezcégeknek és a Philipsnek. Külföldi utazásaik egyik tetôpontja volt, amikor 1959-ben a Vatikánban hangversenyt adtak XXIII. János pápának. Ebben az esztendôben egy új tehetség tűnt fel, Wolfgang Sawalisch, aki óriási sikerrel mutatkozott be. Saawalisch rövidesen a Bécsi Szimfonikusok vezetô karmestere lett, és vele új korszak kezdôdött a zenekar életében. Vezetése alatt tovább nôtt nemzetközi tekintélyük, a világ legelismertebb impresszáriói megtiszteltetésnek vették, ha együttműködhettek a Bécsi Szimfonikusokkal. 1962-ben a Bécsi Ünnepi Hetek új színt hozott az Osztrák Köztársaság kulturális életébe. Ennek a keretében mutatták be emlékezetes elôadáson Karl Böhm vezényletével Alban Berg Luluját.
1970-ben rövid idôre visszatért a zenekar élére Joseph Krips, akinek második világháború után végzett újjáteremtô munkáját még nem felejtették el. A Krips irányításával elôadott klasszikus repertoár átütô sikert aratott az Egyesült Államokban. Krips után egy rendkívüli karizmatikus egyéniség, Carlo Maria Giulini állt a szinfoni-kusok élére. Mahler, Schubert, Brahms, Bruckner került elôadásaik középpontjába, az ô műveikkel léptek fel 1975-ben New Yorkban, az Egyesült Nemzetek palotájában.
A nyolcvanas években, amikor Georges Pretre vette át a művészeti vezetô posztot, francia szerzôkkel gazdagodott a repertoár. Egymást követték a fellépések népszerű matinékon, farsangi koncerteken, ahol a zenekar a széles közönség szívébe is belopta magát.
A kilencvenes években részben Pretre, majd Rafael Frühbeck vezetése alatt a Bécsi Szimfonikusok Spanyolországban is nagy sikereket arattak. 1997 óta Vladimir Fedoszejev irányítja a zenekar művészi munkáját, és igen gyümölcsözô a hosszú ideje tartó együttműködés Nikolaus Harmancourt-ral, aki korábban csellistaként maga is a Bécsi Szimfonikusok tagja volt.


Copyright© Európai Utas-2001