AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.

Wolfgang Petz
Bajorország–Magyarország: Ezer év

A nagy magyar író, Márai Sándor (1900–1989) Egy polgár vallomásai címmel közreadott emlékezéseiben leírja gyerek- és ifjúkorának városát: az akkor a Monarchiához tartozó magyar Kassát, németül Kaschaut, a mai szlovákiai Kosicét. Magyarok, németek, szlovákok és zsidók évszázadok óta éltek együtt ebben a városban. Márai Sándor ôsei a XVII. században vándoroltak be Szászországból Magyarországra. Az 1848-as szabadságharc idején a család – sok német származású magyarhoz hasonlóan – a felkelôk oldalára állt, és magyarosította nevét.
Németországot Márai Sándor nem sokkal az elsô világháború után ismerte meg, és meghittnek, ismerôsnek érezte, mert nemcsak családja származása révén kötôdött hozzá, hanem a közös életérzés által is, melyet ugyanakkor nem tudott pontosan meghatározni. Csak akkor vált tudatossá benne, hogy ezt a kulturális térséget hagyja maga mögött, amikor Aachenben beszállt a Franciaországba induló vonatba: a vonat, írja le az indulás pillanataiban érzett érzéseit, „túlhaladt azon a nagyon finom vonalon, melyet sorompó és határjelzés nem mutatnak, túlhaladt azon a határon, melynek „Közép-Európa” a neve, amelynek emberi, fajtai, műveltségi sugárkörében születtünk és nevelkedtünk, amely szervesen összetartozik s egybefolyik a másik Európával s mégis olyan titokzatosan más.”1

Kép: Szent István a koronával. Id. Lucas Cranach festménye

Nem könnyű vállalkozás közelebbrôl meghatározni e Közép-Európa körvonalait. A történészt ennek során – az íróval ellentétben – segíti a vizsgálódásának tárgyától való idôbeli távolság. Bajorország– Magyarország. Ezer év a címe annak a történeti kiállításnak, mely jelenleg Passauban látható, abban a Duna-parti bajor városban, melynek niederburgi kolostorában mindmáig tisztelet övezi az elsô magyar királynô sírját. Bajorország tartományi kiállításaként a Bajor Történelem Háza készítette elô a tárlatot a Magyar Nemzeti Múzeummal szoros együttműködésben; a passaui egyházmegye és Passau városa szintén fontos szerepet vállalt a szervezésben. Október 28-ig az ottani Oberhaus Museumban lesz látható a kiállítás, 2001 novemberétôl 2002 februárjáig pedig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum termeiben, természetesen a helyi adottságokhoz igazítva.2
Alapvetôen és döntôen milyen gondolatokon nyugszik egy ilyen vállalkozás koncepciója? A Bajorország–Magyarország felirat, mely elsô ránézésre oly kézenfekvônek látszik, alaposabban szemügyre véve több tekintetben is magyarázatra szorul. A történelmi tér egy olyan konstellációjára utal vissza, mely ebben a formában csak a X–XI. században állt fenn. A két ország akkor szomszédja volt egymásnak, közös határral a Morva és a Lajta mentén, valamint szoros politikai és kulturális kapcsolatokkal. Magyarországon ekkor Szent István uralkodott, az ország elsô keresztény királya, aki Gizellát, a bajor herceglányt vette feleségül. A középkori bajor hercegséghez délen és délkeleten jókora területek tartoztak, melyek ma Ausztria és Olaszország részei. Bajorország súlypontja csak a napóleoni korszak területi átrendezôdéseinek folytán tolódott el végérvényesen észak felé, Nürnberg és Bamberg csak ekkor váltak „bajor” városokká. Ám egy kiállításnak, amely nem csak a szakmai közönséghez szól, nagyrészt figyelmen kívül kell hagynia e bonyolult összefüggéseket, így a címbeli „Bajorország” elsôsorban a mai Bajorország Szabadállam területét jelenti, azaz magában foglalja a tartomány frank és sváb részeit is. Ez az értelmezés döntô következményekkel jár a kiállítás koncepciójára nézve, mert míg az óbajor térség iparilag-kereskedelmileg elmaradott volt, s így a késô középkorban és a kora újkor idején csak szerény területi kisugárzással rendelkezett, Nürnberg és Augsburg birodalmi városként annál nagyobb jelentôségre tett szert a kétoldalú gazdasági kapcsolatok szempontjából.

Egészen másként fest a kép Magyarország esetében. Magyarország – ha a török uralom cezúrájától eltekintünk – Bajorországgal ellentétben a késô középkortól egészen a XX. századig képes volt bámulatos állandósággal megôrizni államhatárait. E néhai Magyarország a maga jellegzetes etnikai sokszínűségével jóval nagyobb volt, mint a mai magyar állam. A trianoni szerzôdéssel leválasztott történelmi vidékeit mindmáig sokszálú gyökerek kapcsolják össze az anyaországgal – elég, ha csak arra a mintegy hárommillió emberre emlékeztetünk, akik magyar kisebbségként élnek a Magyarországgal szomszédos országokban. E tény ismeretében döntöttek a szervezôk egy olyan értelmezés mellett, mely – Bajorországgal ellentétben – Magyarország esetében a fogalom történelmi, nem pedig aktuális tartalmait veszi figyelembe.

Kép: Alsóbajorországi Ottó, Magyarország királya és felsége, Sziléziai Ágnes

A kiállítás tárgyául szolgáló térség meghatározásánál könnyebb volt az idôbeli körülhatárolás. Nem utolsósorban az 1989-es események hatása alatt, no meg a közép-kelet-európai országok uniós csatlakozásának közeledtét szem elôtt tartva világos volt, hogy az újabb és legújabb kori fejlemények sem maradhatnak ki. A kiállítás rendezôinek ekképp a magyar honfoglalástól napjainkig kellett ívet húzniuk. A koncepció a tematikai súlypontok váltakozásából építkezik, ám egy olyan keretben, melyet alapvetôen az idôrend határoz meg. A szaktudományokat – a művészettörténetet, régészetet, gazdaságtörténetet vagy néprajzot - ennek érdekében átfogó koncepcióba integráltuk, mely elsôsorban a didaktikai szempontokhoz igazodik, s a jellegzetes példák demonstrálásának javára lemond a téma valamennyi vonatkozásának enciklopédikus kifejtésérôl. Ennek során – a „kiállítás” médiumából adódóan – csak ritkán áll elôtérben az eseménytörténet. Ehelyett a hosszú távú, alapvetô jelentôségű folyamatoknak jut a fôszerep, melyek természetszerűen lecsapódnak a fennmaradt tárgyakban. Kultúra, kereskedelem, migrációs mozgások, továbbá a dinasztikus-politikai konstellációk és szövetségek: ezek azok a területek, melyeken Dél-Németország és a pannon térség között a magyar honfoglalás óta fejlôdnek a kapcsolatok. A kiállításnak egy ideig a „Találkozások Közép-Európában” alcímet gondoltuk adni, ami alighanem találóan fejezte volna ki a tárlat egyik lényegi szándékát: megmutatni, hogy a Duna felsô szakaszának vonzástere és a Kárpát-medence között hogyan alakul ki az évszázadok folyamán a sokrétű kapcsolatok szövedéke, mely végül az életkörülmények és értékképzetek kiegyenlítôdéséhez vezet.
A kiállítás elsô szekcióit a magyar honfoglalásnak és az Árpád-kornak szenteltük. Az elsô évezred fordulóján a katonák, a nemesek és az egyház alkották a kölcsönös kapcsolatok meghatározó erôit. Az István király által szorgalmazott nyugati orientáció eredményeként a Duna- és Tisza-menti tájak betagolódtak abba a formálódó Közép-Európába, melyet annak idején legerôsebben a szlávoknak és magyaroknak a német hercegségekkel való szoros szomszédsága jellemzett. Magyarországnak e folyamat során – Csehországtól eltérôen – sikerült tartósan függetlenednie a birodalomtól. Az ország javarészt bajor kolostorok és püspöki székhelyek által támogatott megtérítése ugyanakkor lehetôvé tette, hogy István és Gizella házasságkötésének mintájára dinasztikus kapcsolatok jöjjenek létre. Magyarország ilymód egyfajta „kollektív biztonsági rendszerbe” integrálódott. Ez a rendszer olyan kapcsolatokat is lehetôvé tett, melyek már nem vagy nem csak katonai fölényre és rövid távú alkukötésekre épültek.

Kép: A török fenyegetésről tudósít a Hustoria Turcica

A XII. században beköszöntô korszaknak a kereskedôk, kézművesek és földműves telepesek voltak a fôszereplôi. Erre a korszakra esik az erdélyi és szepesi német települések hálózatának kialakulása, valamint a magyarországi városrendszer kiépülése is. Magyarország és a német birodalom között ezzel megindult a szociális, gazdasági és jogi viszonyok kiegyenlítôdésének folyamata. E folyamatot példaértékűen szemléltetik a regensburgi és nürnbergi kereskedôcsaládok, valamint a budai és pesti polgárság között létrejött gazdasági és vérségi összefonódások. A művelôdés területén bonyolultabbak a viszonyok. Hunyadi Mátyás (1458–1490) Magyarországa a tudományok, az építészet és a könyvművészet terén sokkal inkább olasz, semmint délnémet mintákat követett. Az ötvösséggel más volt a helyzet. E korszak bemutatásakor a kiállítás ezért kiemelt figyelmet szentel Nürnberg befolyásának, melyet a fémfeldolgozás központjaként a kelet-közép-európai térségre gyakorolt.
A következô szekciók a kora újkorral foglalkoznak. A XVI. században megindult török hódítás ugyan törést hozott e szerkezetben, és fellazította egyik-másik összekötô vonalat, de alapvetôen nem tette kétessé létezésüket. Magyarország – jelentôs bajor közreműködéssel – olyan konfliktus küzdôterévé vált, melyet a keresztény Nyugat és az iszlám Kelet közötti világtörténeti összecsapásnak tekintettek. A török visszaszorítását követô telepítési korszakot viszont a sűrűn lakott dél- és nyugat-németországi vidékek és a háború dúlta, elnéptelenedett magyar Alföld közötti demográfiai szakadék feltöltéseként foghatjuk fel. A kivándorlók elsôsorban Frankföld Majna-menti részeibôl indultak útnak, hogy a Duna folyását követve jobb életkörülményeket találjanak. Ezzel pedig már az újabb kori európai történelem egyik húsba vágó témájához érkeztünk, melynek aktualitása mindmáig töretlen: a migrációról van szó, a gazdasági, nemzeti és politikai elôjelek alatt zajló tömeges ki- és bevándorlásról.
A XX. század közös történelmének sarkalatos pontjait végül eredeti tárgyak nélkül, médiumok segítségével mutatja be a kiállítás. A pontokhoz négy dátum – 1919, 1944/45, 1956 és 1989 – szolgáltatja a kulcsot. Az egyes állomásokon a látogató érdeklôdésének megfelelôen válogathat a történelmi filmanyagok részletei közül. A tartalmi súlypontok: a két, közösen elvesztett háború végén, valamint a Kelet és Nyugat közötti ellentét jegyében kialakult helyzet, illetve Magyarországnak a vasfüggöny megnyitásában betöltött szerepe.
Egy kiállítás elôkészítése során a szekciók koncepciója és a tárgyak kiválasztása mellett döntô jelentôsége van a rendezôi munkának is. A Bajorország–Magyarország kiállítás a Bajor Történelem Házának munkatársai és a dél-tiroli (bozeni) „gruppe gut” közötti együttműködés eredményeként született meg; utóbbi már a tervezés korai szakaszában bekapcsolódott a munkálatokba. A látogató ugyanis a történelmi tárgyakat semmiképp sem izoláltan fogadja be, e tárgyak éppen úgy kommunikálnak a kiállítás egyéb anyagaival, mint a befogadóhely architektúrájával. Ha a kiállítás rendezôi e kölcsönös kapcsolatokat tudatosan beépítik az információközvetítésbe, igazi „színrevitelrôl” beszélhetünk.
A kiállításrendezôk célirányosan élnek e lehetôséggel, hogy összefüggéseket hozzanak létre vagy domborítsanak ki, cezúrákat húzzanak, asszociációkat ébresszenek vagy egy pontra irányítsák a figyelmet. Így az 1500 körüli kulturális kapcsolatoknak szentelt szekció nyolc ötvösmunkát gyűjt egybe mintegy két nemzedéknyi idôszakból. Ez az anyag nem csupán a két nemzedék alatt végbement figyelemre méltó stílusbeli változást kívánja érzékeltetni, hanem – sôt még inkább – Nürnberg művészeti kisugárzását. Emiatt célszerűnek látszott mindeme tárgyakat egyetlen nagyméretű vitrinben, keletkezési idejük és helyük szerint elrendezni. A tárgyak érzéki varázsát kiemelendô, a vitrin fölött aranybaldachin lebeg, melyet a padlóra terített ezüstfólia tükröz vissza.
Két teremmel elôbb egy fegyver vonja magára a látogatók figyelmét. Egy díszes kardról van szá, melyet feltehetôen Mátyás király ajándékozott 1480 körül Erôs Kristóf bajor hercegnek. A királyi ajándékhoz a magyar uralkodó terjeszkedésre törekvô külpolitikája szolgáltatja a hátteret, aki politikájához szövetségeseket keresett a Habsburg-ház ellen. A látogató egy bonyolult projekció révén elôször csak a függôleges tejüveglapra vetülô, fenyegetô árnyként pillantja meg a kardot. Csak közelebb menve csodálhatja meg a markolatot, a keresztvasat és a hüvelyt díszítô finom ezüstműves munkát. E tálalásnak köszönhetôen a fegyver visszakap valamit abból a szimbolikus jellegbôl, melyet eredetileg tulajdonítottak neki: a késô középkor legjelentôsebb magyar királya által megtestesített hatalom és hatalmi törekvések jelképévé válik, anélkül hogy a tárlat elsiklana e politika problematikus következményei felett.
Befejezésül térjünk vissza még egyszer Márai Sándor szavaihoz! Az általa megélt Közép-Európa „fajtai, műveltségi sugárköre” az elmúlt tíz évszázad során soha nem volt stabil mértékegység, hanem szüntelen változásoknak volt kitéve. Határai ingadoztak, olykor kemény irónnal megrajzolt kontúrok voltak, más idôkben meg ama „finom vonalakhoz” hasonlítottak, melyekrôl az író beszél. A vállalkozás, hogy egy történelmi kiállítás eszközeivel eredjünk a nyomukba, nem lehet egyszerű, de nem lehet haszontalan sem.

Jegyzetek:

1 Egy polgár vallomásai I–II. Budapest, 1990. 196. l.
2 Lásd a kiállítás katalágusát: Wolfgang Jahn–Christian Lankes–Wolfgang Petz–Evamaria Brockhoff (szerk.): Bayern–Ungarn. Tausend Jahre. Katalog zur Bayerischen Landesausstellung 2001. Augsburg, 2001. (Veröffentlichungen zur bayerischen Geschichte und Kultur 43).

Adamik Lajos fordítása

Copyright© Európai Utas-2001