AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.
Az alábbi szemelvényeket Bibó István 1946-ban megjelent két művébôl választottuk. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című írása még a párizsi béketárgyalások elôtt, bizakodó hangulatban született, a másik tanulmány A béke-szerzôdés és magyar demokrácia címmel már a béke rendelkezéseinek ismeretében íródott. (Munkáinak kiadása: Bibó István: Válogatott tanulmányok II. kötet, Budapest, Magvetô, 1986. 242246. és 292296. oldal.)
A kelet-európai kisállamok nyomorúsága
TÖRTÉNETI STATUS QUO ÉS ETNIKAI HATÁR
[
] Mindenki, aki e terület konszolidálásával foglalkozni kezd, rövid idôn
belül úgy érzi, hogy az ôrülethez kerül közel, mert teljességgel elvész a
külünféle oldalról felhozott elveknek és érveknek a tömkelegében. Ez azonban merô
optikai csalódás. Ha felismertük azt a történelmi folyamatot, mely e területen
döntô volt, akkor rájövünk, hogy Közép- és Kelet-Európában minden
határprobléma, mely a szó komoly értelmében probléma, két szempont
szembenállásából származik: az egyik valamiféle történeti állapot, status quo,
történeti érzelem vagy igény szempontja, a másik az etnikai, nyelvi hovatartozás
szempontja. S a probléma mindenütt az, hogy ott, ahol a nyelvi nacionalizmus egy adott
helyzetet vitássá tesz, az államhatárt át kell vinni a nyelvi határokra, de
ezenközben figyelemmel kell lenni arra az ellenállásra, melyet történeti kapcsolatok,
történeti érzelmek és meglevô helyzetek általában jelentenek. Így leredukálván a
kérdést a lényegre, egyszerre ki tudjuk kapcsolni azokat a kártékony és
közveszélyes babonákat, melyekkel az itteni határkérdéseket el szokták
ködösíteni.
A GAZDASÁGI,
KÖZLEKEDÉSI, STRATÉGIAI STB. SZEMPONTOK
HASZONTALANSÁGA
Az elsô és legelterjedtebb ilyen babona az, hogy ezen a területen igazságos határt
nem lehet vonni, mert annyi lehetséges ellentétes szempont van, hogy azok közül
valamelyik feltétlenül sérelmet szenved. Valójában azonban csak egyetlenegy szempont
van: jó határ az, amelyik a nemzeti hovatartozáshoz igazodik, az pedig Európában vagy
valamilyen történeti status quót, vagy nyelvi határokat jelent. Az összes többi
állítólagos szempontok: a földrajzi, gazdasági, stratégiai, kikerekítési,
közlekedési és Isten tudja, még miféle szempontok, melyeket divat határkérdésekben
a legesztelenebb gomolyagban felsorakoztatni, valójában teljesen hiábavalók, és
nagyméretű alkalmazásuk a legnagyobb bajok forrásává lesz. Nagyon vigyáznunk kell
ezekre az elsô látásra gyakorlati, racionális,
tárgyszerű színben feltűnô szempontokra. Az új határvonások
gazdasági, közlekedési stb. abszurditásait mindenkor igen szívesen illusztrálták
azzal, hogy a határ házakat, udvarokat vág keresztül és miatta egyes falvak
lakossága a legközelebbi város piacára csak határátlépési igazolvánnyal juthat
be. A magyar irredentának volt kedvenc eljárása, hogy jámbor külföldieket elhurcolt
a határra, ott megmutatott nekik egy parasztházat, melynek a konyháján vonul
keresztül a határ, mire a jámbor külföldi fejcsóválva azt mondotta, hogy ez nem
maradhat így; másnap ez a nyilatkozat a magyar történeti állameszme óriási
gyôzelmeként könyvelôdött el. [
] Az egyik leggyakrabban visszatérô helyzet
Közép- és Kelet-Európában az, hogy valamely nyelvterület határán, azzal
összefüggésben fekszik egy azonos nyelvű többséggel bíró város, melynek
közvetlen környéke részben, esetleg nagyobb részben már más nyelvű. Ilyenkor
kétségbeesett versenyfutás indul meg abban az irányban, hogy a várost szakítsák-e
el nyelvrokonaitól a vidéke kedvéért, avagy a vidéket a maga nyelvrokonaitól a
város kedvéért. Bármennyire is furcsán hangzik, azt kell erre felelnünk, hogy nagy
politikai távlatban a legokosabb dolog a harmadik megoldás: a nyelvhatárhoz igazodni
és ennek alapján, ha kell, a várost és vidéket elszakítani egymástól. [
] Az
a megbékélés, ami a nemzeti keretek megnyugtató elhatárolódása nyomán meg tud
születni, majd meg fogja találni a város piacára bejáró parasztok
határátlépésének is a kielégítô szabályozását. Hogy ez mennyire így van,
[
] példa Kelet-Európában Sopron esete, melyet népszavazás visszacsatolt
Magyarországhoz, míg az egész környezô német nyelvű terület, az ún. Burgenland,
Magyarországtól Ausztriához került. A magyarok belenyugodtak a német falvak
elcsatolásába, mert megnyugvást találtak a magyar történeti emlékekkel ékes
városnak országuknál való megmaradásában. Ennek az lett az eredménye, hogy
noha Sopron minden gazdasági és racionális szempont szerint Burgenland
természetes fôvárosa az osztrákmagyar határ lett egyike
azoknak a keveseknek az 191819-es határok közül, amelyek mentén lélektani
megnyugvás és kiegyensúlyozódás alakult ki. [
] A határ elsôsorban mint a
stabilizálódás eszköze számít, és ha a stabilizálódás véletlenül nem
racionális tényezôkbôl alakul ki, akkor sem tragikus, ha a határ önmagában
gazdaságilag vagy földrajzilag abszurdnak mutatkozik is. [
]
A BÉKESZERZÔDÉS ÉS
MAGYARORSZÁG JÖVÔJE
[
] A békeszerzôdés rövid idôn belül meglesz, és ettôl kezdve számunkra
adottság lesz: egyszer meg kell mondanunk a véleményünket róla, de ezzel azután ezt
a témát zárjuk is le. A világ állandó felvilágosítása és a világ
lelkiismeretének az állandó piszkálása részünkrôl teljesen felesleges: a
nagyhatalmak közvéleményének az a része, mely erre illetékes, immár igen jól,
néha nálunknál jobban ismeri az itteni helyzetet felvilágosítás nélkül is, ami
pedig a lelkiismeretét illeti, az minden panaszkodásunktól és egyáltalán a mi
ügyeinktôl függetlenül is rossz. Hagyjuk tehát ezt a világközvéleményt a maga
bajára; egyszer talán eljut megint a mi bajunkhoz is. Nekünk az a dolgunk, hogy
fenntartás nélkül berendezkedjünk erre a békeszerzôdésre mind fizikailag, mind
lelkileg. Fenntartásunk egy ponton lehet: abban, hogy a határon túli magyarság
sorsával szemben nem válhatunk közömbösekké. A két világháború közötti
idôszakban a nemzetközi kisebbségi jogvédelem rendszerébôl az következett, hogy a
kisebbségekkel bíró állam a nemzetközi közösséggel szemben ad számot a
kisebbségekkel való bánásmódért, s így a szomszéd rokon államnak a
kisebbségek ügyéhez formailag semmi köze. Ma a kisebbségek nemzetközi jogvédelmére
nem jár jó idô, tehát a jogi formalizmusnak az elônyeirôl is s a hátrányairól is
le kell mondanunk: a kisebbségek életét másképp, mint politikai erôfeszítéssel,
alig lehet elviselhetôvé tenni, ez a politikai erôfeszítés pedig közvetve vagy
közvetlenül nem lehet másnak a gondja, mint a rokon államé, vagyis a
miénk. Tekintettel politikai súlyunk jelenlegi állapotára, legyünk tisztában azzal,
hogy ez az erôfeszítés minél kevesebb hanggal megy, annál jobb. Ne jusson eszébe
tehát semmiféle honfiaknak vagy honficsoportoknak, hogy a gyáva,
hazaáruló kormány helyett az asztalra kezdjenek ütögetni, vagy pedig azt
képzeljék, hogy a világpolitika kizárólag azért kanyarog különféle válságok
között, hogy egy-egy szakadék szélén megállva az ô irrealizmusuk elképzeléseit
valósítsa meg. [
]
Magyarország tisztában van azzal, hogy a békeszerzôdés feltételeinek súlyosságát
elôsorban saját volt vezetôinek köszönheti. De nem palástolhatja el mélységes
megdöbbenését azon, hogy abban a néhány magyar vonatkozású kérdésben, amelyet
hatalmi és politikai adottságok nem határoztak meg, s amelyek a béketárgyalásokon
dôltek el, a döntések milyen mértékben ötletszerűen, formalisztikusan és
pillanatnyi hatalmi szempontok szerint történtek. Ez a jelenség mélységes
kiábrándulást és a demokráciába vetett hit megrendülését idézte elô
Magyarországon. Különösen súlyos hatást váltott ki, hogy egyes országok
demokratikus érdemeikre való hivatkozással igyekeztek igazolni olyan elônyöket,
melyeket a demokrácia nevében igazolni lehetetlen. Ez az eljárás a hatalmi és
politikai erôre való nyílt és ôszinte hivatkozásnál sokkalta aggályosabb, mert
alkalmas arra, hogy a demokrácia erkölcsi hitelét aláássa. [
]
Magyarország a létrejött békeszerzôdést, bármilyen súlyos legyen is, ha egyszer
aláírta, hiánytalanul teljesíteni fogja. Nem volna ôszinte, ha úgy tenne, mint aki
lelkes hívévé vált a békeszerzôdés súlyos rendelkezéseinek. De nem fog
ideológiát vagy programot csinálni a határok megváltoztatásából, és nem fog olyan
politikát folytatni, mely a maga területi sérelmeinek orvoslása érdekében
válságokra vagy katasztrófákra spekulál, hanem fenntartás nélkül berendezkedik a
békeszer-zôdés által teremtett állapotra. Egyetlenegy fenntartásról azonban nem
tehet le: nem adhatja fel a magyar kisebbségek sorsával szemben való politikai
érdekeltségét, ezt azonban nem hangos demonstrációkkal, hanem a magyar kisebbségek
életérdekeinek a reális biztosításával óhajtja érvényesíteni. Végül leszögezi
Magyarország, hogy a békeszerzôdés minden keménysége sem lehet ok arra, hogy az
ország feladja az európai emberség, a demokrácia, a szomszédokkal való megértés
és a kelet-európai népek politikai és kulturális közösségébe való beilleszkedés
politikáját. [
]
Copyright© Európai Utas-2001