AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA -
MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM
44.
Alvar Aalto egyetemi épületei Jyvaskylaben
Finnországban mindig jó magyarnak lenni, hiszen a finnek között hagyományosan
elevenebb erôvel él nyelvrokonságunk tudata, mint nálunk. Az idén nyáron ez a jó
érzés még kellemesebb volt, minthogy szinte egész Finnország odafigyelt a tóvidék
barátságos egyetemi városában, Jyväskyläben rendezett Nemzetközi Hungarológiai
Kongresszusra. A kongresszust rendezô Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság ezúttal
ötödször hívta össze a hungarológiai tudományok (magyar nyelvészet,
irodalomtörténet-írás, történettudomány, néprajztudomány) művelôit. (Az elsô
kongreszszust még 1981-ben Budapesten, a következôket sorra Bécsben, Szegeden és
Rómában rendezték.) A jyväskyläi tanácskozás kétségkívül a legnagyobb szabású
tudományos esemény volt a Szent István-i millennium esztendejében: több mint ötszáz
magyarságtudománnyal foglalkozó szakember gyűlt össze Magyarországról, a
Kárpát-medence magyar közösségeibôl, Csehországból, Lengyelországból,
Oroszországból, Németországból, Angliából, az Egyesült Államokból, Japánból
és természetesen Finnországból, amelynek egyetemei (Helsinkiben, Turkuban,
Jyväskyläben) hagyományosan a hungarológiai tudományok jelentôs műhelyeiként
tevékenykednek.
A kongresszust augusztus 6-a és 10-e között rendezték, elôtte lehetôségem volt
néhány napot Helsinkiben tölteni, a Finn Irodalmi Társaság (Soumalaisen
Kirjallisuuden Seura) meghívására. A társaság 1831-ben jött létre, valójában nem
írószervezet, inkább akadémia, amelynek igen nagy szerep jutott a finn folklór
gondozásában, így Elias Lönnrot, a Kalevala szövegének egybegyűjtôje és
kialakítója is a társaság egyik vezetôje volt. A Finn Irodalmi Társaság archívumai
ma is a finn kulturális örökség rendkívül gazdag tárházai, hatalmas
népköltészeti gyűjteménye, könyvtára és kézirattára mellett igen gazdag
levéltára is van, ennek anyagából tették elém például Bartók Béla egy
levelezôlapját, amelyet 1935-ben küldött Ilmari Krohnnak, a neves néprajztudósnak.
A Finn Irodalmi Társaság archívumaival és munkájával Iris Schwanck igazgató asszony
kollegiális kalauzolása révén ismerkedtem meg, vehettem például kezembe Lönnrot
kézírásos gyűjteményének néhány darabját, illetve a Kalevala elsô (1835-ös)
kiadását. Ugyancsak a társaság reprezentatív székházában ismerkedhettem meg a
magyar irodalom finn, valamint a finn irodalom magyar fordításának újabb
eredményeivel. El kell mondanom, hogy a korábbiakhoz képest a finn irodalom
magyarországi recepciója némileg visszaesett, miközben legjobb íróink rendszeresen
kapnak szerepet a finn kiadók programjában. Északi rokonaink és ez idei
vendéglátóink irodalma mindenképpen megérdemelné a nagyobb figyelmet, hiszen
Finnország az egyik legfontosabb kulturális partnerünk, és szövetségesünk lehet
abban az európai integrációban, ahol a finnek már jelen vannak, és ahová mi is
törekszünk, vágyakozunk.
A néhány napos helsinki tartózkodás után érkeztem meg Jyväskyläbe, a tóvidék
újabban felfejlôdô fôvárosába, amelynek egyetemi épületei jórészt a
világhírű finn építész, Alvar Aalto tervezôasztalán kapták meg formájukat.
Jyväskylä egyetemi város, hatalmas campusa szép fenyôerdôben helyezkedik el, és az
egyetemi oktatásban természetesen nagy szerepet kapnak a hungarológiai stúdiumok is. A
kongresszus rendkívül gazdag programot kínált: a délelôtti plenáris elôadások
mellett szimpóziumok és kerekasztal-megbeszélések foglalkoztak a hungarológiai
tudományok eredményeivel és tennivalóival.
A plenáris elôadások között Dávidházi Péter az irodalomtörténet-írás nemzeti
stratégiájáról, Holger Fischer a hungarológia problémáiról és perspektíváiról,
Romsics Ignác a modern magyar történetírásról, Fejôs Zoltán az etnikai
konfliktusok kulturális hátterérôl, Matti Vainio a nemzeti jelképekrôl tartott
elôadást. A szimpóziumok valójában kiselôadások és korreferátumok formájában
ezeket a plenáris elôadásokat egészítették ki, illetve gondolták tovább. Nehéz
feladat lenne részletes beszámolót adni ezekrôl a szimpóziumokról, minthogy vagy egy
tucat zajlott egymással párhuzamosan (több épületben), és a résztvevôknek nagyon
is ki kellett használni a kongresszus munkanapjait, hogy a leginkább érdekesnek
ígérkezô elôadásokon jelen lehessenek.
Így azután magam is csak azokról az elôadásokról tudtam képet alkotni, amelyeket
legalább részben meghallgathattam. (Az egyemi campuson állandó volt a jövés-menés:
mindenki valamelyik elôadásra igyekezett, az idôbeosztás azonban szüntelenül
felborult, így aztán az ember nemegyszer nem azt az elôadást fogta ki, amelyre
kíváncsi volt.) Persze így is voltak emlékezetes pillanatok: kiselôadások, amelyek
igen fontos kérdéseket taglaltak, és a hallgatóság aktivitását is felkeltették.
Így az újvidéki Bányai János által vezetett szimpózium, amely a közép-európai
nemzeti mítoszokat vizsgálta, a Pritz Pál által irányított megbeszélés, amely a
XX. századi magyar külpolitika kérdéseivel foglalkozott, a Szegedy-Maszák Mihály és
Dobos István által vezetett, amely a manapság olyan nagy érdeklôdést kiváltó
kanonizációs-rekanonizációs folyamatokat világította meg, az Ujváry Gábor és
Varga J. János-féle szimpózium, amely a külföldiek magyarságképének alakulását,
illetve a magyarságkép alakításának lehetôségeit mérte fel, a Veres András-féle,
amely a kommunista korszak irányított irodalmának működésérôl, az
irodalom és a hatalom konfliktusairól adott képet, vagy a Péntek János kolozsvári
egyetemi tanár által vezetett, amely a kisebbségi magyarság nyelvi helyzetét mutatta
be.
A plenáris elôadásokat, illetve a szimpóziumokat úgynevezett
kerekasztal-megbeszélések egészítették ki, ezeken húsz-harminc, az adott kérdés
iránt érdeklôdô kutató cserélt eszmét. Ilyen kerekasztal-megbeszélést vezetett
Pálinkás József oktatási miniszter a magyar oktatáspolitika és a hungarológia
kapcsolatáról, Jankovics József, a rendezô Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság
fôtitkára a hungarológia fogalmának változásairól, Ferenczi László a magyar
irodalom külföldi terjesztésérôl, Szopori Nagy Lajos, a finn irodalom ismert hazai
tolmácsolója a finnek magyarországi megítélésérôl. Jómagam a cenzúra és
öncenzúra formáiról tartottam elôadást, illetve vezettem kerekasztal-megbeszélést,
és igen tartalmas eszmecsere alakult ki arról, hogy a mögöttünk lévô kommunista
korszakban miként is működött a cenzurális rendszer, és mindez milyen
következményekkel járt az irodalom öncenzúrájának kialakulásában.
A jyväskyläi kongresszus nemcsak szakmai tekintetben emelkedett ki a tudományos élet
hasonló tanácskozásai közül, hanem abban is, hogy lehetôséget adott a magyar és a
külföldi hungarológusok találkozására, megismerkedésére, további tudományos
együttműködési tervek megfogalmazására. Mindebben nagy szerepet kaptak a
kongresszusnak azok a programjai, amelyek a hungarológusok ismerkedését szolgálták,
így az esti fogadások, közöttük Mádl Ferenc köztársasági elnöké, a
kirándulások, a könyvbemutatók és a filmvetítések. Megrendezte soros
konferenciáját a Nemzetközi Hungarológiai Központ, és megtartotta közgyűlését a
Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, amely elnöki tisztségében megerôsítette
Amedeo di Francesco nápolyi egyetemi tanárt, és megváltoztatta a társaság
elnevezését, amely ettôl kezdve Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság néven
jelenik meg a tudományos életben.
Végül is: a szép finn városban sikeres tudományos kongresszus résztvevôi
lehettünk, hála a finn és magyar szervezôbizottságnak, mindenekelôtt Tuomo
Lahdelmának, a jyväskyläi egyetem tanárának. A következô hungarológiai
kongresszusnak 2006-ban Debrecen lesz a házigazdája: Jyväskylä magas mércét
állított, nemcsak szakmai színvonalban, hanem a környezet otthonosságában is.
Copyright© Európai Utas-2001