Európai Utas
AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.


László Ferenc
BARTÓK PÉLDÁJA

Bartók Béla a magyar nyelvterület déli határvidékén született, egy románok, németek, szerbek és magyarok lakta nagyközségben. Szülôhelye mintha kicsiben ábrázolta volna a latin, germán és szláv többségű Európát s benne a magyarságot.
Ereiben szláv és germán vér is folyt, amennyiben nyolc dédszülôje közül három bunyevác volt, három német, és csak kettô magyar. Elkötelezett magyarsága tehát nem beleszületés, hanem neveltetés és választás, döntés eredménye volt. Azért is volt annyira szilárd, kikezdhetetlen. Nem magyar fölmenôinek szellemi örökségébôl elôbb a németet fogadta be. Gyermekkora óta csaknem anyanyelvi szinten beszélte nyelvüket, és zenei alapképzettsége is németes volt. Bár tanulmányait késôn kezdte, húszéves korára bepótolta a mulasztottakat, és jó „német” zeneszerzô lett belôle, Schumann és Brahms művének méltó folytatója. Ekkorra azonban felébredt benne a harcos magyarságtudat. Mint magyar polgárnak a Habsburg Birodalom gyarmatosító politikája, Budapest elnémetesedettsége és elzsidósodottsága fájt neki, zeneszerzôként sajátosan magyar műveket akart teremteni. 1904 nyarán érintette meg elôször a falusi kultúra szépsége: a felvidéki Gerlicepusztán, ahol magyar és szlovák népdalokat hallott, és elôször dolgozott fel énekhangra és zongorára egy székely népdalt. 1905-ben egy rendkívül okos zsidó asszony, Gruber Henrikné Sándor Emma szalonjában ismerkedett meg Kodály Zoltánnal. A ház szelleme segített végleg megszabadulnia ifjonti antiszemitizmusától, a kiváló nemzedéktárs pedig, aki rövidesen szövetségesévé lett, megerôsítette a népdal és a magyar zene iránti elkötelezettségében. Rendszeres népdalgyűjtésbe kezdett, gyűjtôtevékenységét 1906-ban a szlovák, 1909-ben a román, utóbb a rutén parasztzenére is kiterjesztette. Népzenekutatóként Magyarország egy olyan kicsiny etnikai zárványát is felkereste, mint a bánsági katolikus bolgár közösség. Népzenei gyűjtéseit csaknem kivétel nélkül olyan területeken végezte, ahol elôtte nem jártak folkloristák, így a több ezer népi dallam, amelyeket feltárt, csupa újdonság volt. Nemcsak a falvak más ajkú népével beszélt annak anyanyelvén, hanem a magyarországi nemzetiségek értelmiségét is megkereste, s azon keresztül azoknak a szomszéd országoknak az értelmiségét is, amelyekben az illetô magyarországi kisebbség többség volt. 1912-ben Bukarestbe látogatott, a Balkánhoz sorolt (BLev, 194) Románia fôvárosába, ahol tárgyalt a korszakos zenésszel és népdalgyűjtôvel, D. G. Kiriackal és a Román Akadémia tudós könyvtárosával, késôbbi elnökével, Ioan Bianuval. 1913-ban jelent meg elsô román kiadású kötete, mely csakis az idôk rosszra fordulása miatt maradt egyszersmind az utolsó is. Népzene-tudományos felfedezései és tapasztalatai zenealkotására is meghatározó mértékben hatottak. Számos művében dolgozott fel eredeti szlovák, román, rutén és szerb népi dallamokat. Ezeknek a nemzetiségeknek a népzenéje a magyarral együtt szívódott föl legegyénibb zenei nyelvezetébe, és vált a huszadik század egyetemes zenéjének részévé. Tôrôlmetszett bolgár népdal ugyan nem található alkotásaiban, de ô tette világszerte ismertté az úgynevezett bolgár ritmust.
Az elsô világháború kitörése rettenetes sorscsapásként érte Bartókot, de nem rendítette meg. Mint zeneszerzô 1915-ben, a háborús izgalmak miatt egyetlen nagy művet sem tudott tetô alá hozni, de ekkor írta román zongoraminiatűrjeinek nagyobb részét. 1917-ben nemcsak a Fából faragott királyfit és a Második vonósnégyest fejezte be, hanem két szlovák népdalfeldolgozás-csokrot is komponált. A román népzene gyűjtését azután is folytatta, hogy 1916 nyarán az addig semleges Románia hadat üzent Magyarországnak, és a román hadsereg behatolt Erdélybe. Csak az új országhatárok kényszerítésére hagyta abba a terepmunkát.
A trianoni békekötéssel megváltozott Bartók életvitele. Nem gyűjthette tovább sem a Magyarországtól elszakított országrészek magyar népzenéjét, sem a Magyarországtól elszakított kisebbségekét. Ezt a kettôs veszteséget sosem tudta kiheverni. Jellemzô, hogy ezután a megmaradt Csonkamagyarország falvaiban sem gyűjtött többet. Egyetlen kései expedícióján, 1936-ban Európa délkeleti határvidékén túl, Anatóliában végzett helyszíni kutatómunkát, magyar– török és román–török analógiák kimutatásával Törökországot is bevonva az európai összehasonlító népzenetudomány körébe. Ettôl a kivételes mozzanattól eltekintve 1920 után élete végéig az addig betakarított hatalmas népzenei kincs tudományos feldolgozására és kiadására összpontosított. Mint zeneszerzô a népdalfeldolgozás műfaját ritkábban művelte, de stílusa kiteljesedésével a művészi átlényegítés egyre magasabb színvonalán visszhangoztak művében a román, a szlovák, a rutén, a délszláv és a bolgár idiómák, tekintet nélkül mind a magyar állampolitika nyílt revizionizmusára, mind Csehszlovákia, Románia és a Szerb–Horvát– Szlovén Királyság Magyarországgal szemben létrehozott szövetségére, a kisantantra.
Internacionalista lett volna? Coudenhove-Kallergit elôlegezô páneuropéer?
Nem. Bartók magyar hazafi volt, aki 1903-ban azt írta, hogy „egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és [a] magyar haza javát” (BLev, 61), és aki ehhez a vállalásához egész életében hű maradt. Ámde merôben másképpen volt hazafi, mint akik akkoriban hasonlóan nyilatkoztak. A tényekbôl és gyér vallomásaiból kikövetkeztethetô egyedülálló eszmerendszerének kialakulása. Nem magasröptű eszményeket alkalmazott tudományos és művészi műhelyében, hanem fordítva: tudományos és művészi gyakorlata során szerzett tapasztalatai avatták egy új hazafiság és egy új európaiság úttörôjévé. Elôbb csak arra jött rá, hogy amit addig magyar népdalnak tartottak, nem az igazi, és hogy a zenei magyarság gyökereit falun, parasztoknál kell keresnie. Azután arra ébredt rá, hogy a magyar parasztzene sajátossága csakis a szomszéd népek népzenéjének a tükrében ragadható meg, és a leíró népzenetudományt meghaladva az akkoriban születô összehasonlító népzenetudomány mesterévé lett. A szomszédnépek népzenéjének a kutatásában nem állt meg az összehasonlításnál. Oly mélyen azonosult ezekkel a népzenei kincsekkel, hogy – legalábbis a román és a szlovák folklór esetében – teljes felbúvárlásukat tűzte ki célul maga elé.
A Magyarország különbözô nemzeti közösségekhez tartozó parasztjaival való érintkezés nemcsak népzenetudományos nézeteire és zeneszerzôi habitusára hatott, hanem világnézetére is. Csak a második világháború idején öntötte szavakba, amit az elsô elôtt tapasztalt: „Parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját szokásait követi és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi. […] A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsôbb körök árasztanak” (BÖI, 605). Bartók mint a „felsôbb körök” kivételes képviselôje toronymagasan osztálya fölé emelkedve gyakorolta ezt a paraszti erényt, eladdig, hogy a magyarok és nemzeti kisebbségeik közötti feszültségekben igencsak hajlamos volt az utóbbiakkal való nagyobb együttérzésre. Fiatal korában fôleg a magyarokkal szembeni osztrák birodalmi fölényeskedéstôl szenvedett, utóbb legalább ugyanannyira attól is, ha tapasztalta, hogy magyarok nézik le kisebbségeiket. 1914 tavaszán természetesnek tartotta, hogy a libánfalvi és a hodáki román parasztok, akik zárt, színromán közösségekben élnek, bár a Magyar Királyság állampolgárai, egy szót sem tudnak az állam nyelvén, és megvetette a jegyzôi teendôkkel megbízott magyar „úriembert” (Bartók idézôjele!), aki mind csak magyarul akart velük beszélni (BCsLev, 227). 1916 karácsonyán kelt levelében így panaszkodott egy osztrák földbirtokos családra, amely tudatosan germanizálta magyar környezetét: „Elgondolkodom: hogyan lehetséges ez! Hát nem szebb dolog az elnyomottakhoz [értsd: a magyarokhoz] szegôdni?! Ha én – mondjuk – orosz gróf volnék és Finnországba kerülnék, bizonyára a finneket segíteném az orosz ellen. Ez a magyarázata az én tót és román szimpátiámnak, ott [értsd: Magyarországon] ôk az elnyomottak” (BCsLev, 248). Amikor ezeket a mondatokat leírta, Magyarország hadban állt Romániával!
1931-ben felszólították, hogy műve szerteágazó népi gyökereirôl nyilatkozzék. Octavian Beu román jogász és diplomata levelére válaszolta: „Az én zeneszerzôi munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritásgondolatnak a megtestesüléseként fogható fel, amelyet ma Magyarországon annyit hangoztatnak” (BLev, 397). Bartók kevéssel alább tájékoztatta a címzettet, hogy ez a magyarázat akkor ötlött fel benne, amikor Trianon után a magyar soviniszták a nemzetiségek népzenéjének buzgó kutatása és a zenéjében megmutatkozó román és szláv hatás miatt a magyar ügy árulójának nyilvánították. Ezt az integer zenei Nagymagyarországot, szlovákok, magyarok és románok közös szellemi otthonát azután sem szűnt meg építeni, amikor a politikai Nagymagyarország összeomlott, és a két legnagyobb nemzetiség immár a magyarság szomszéd nemzeteiként kezdett osztozni a Bartók-mű örök dicsôségében, amikor a magyar integritásgondolat bartóki változata már az országhatárok fölött átnyúló európai integritásgondolatot, az új Európába integrált Magyarországot elôlegezte.
Bartók Béla művének önnön zenetudományos és művészi immanenciáján túlmutató politikai üzenete a következôkben foglalható össze:
1. Az államalkotó nemzet és a nemzeti kisebbségek viszonyában utóbbiakat pozitív megkülönböztetés illeti meg. (Az „orosz gróf” nem az orosz államhatalommal, hanem a finnekkel tart!)
2. A kisebbségekkel szembeni passzív tolerancia Bartók után a huszadik században sem volt már pozitív eszmény. Bár a huszonegyedikben a helyébe lépne a kisebbségi lét és kultúra iránti tevôleges érdeklôdés eszménye!
3. A Bartók-követô hazafi megtanulja a nemzeti kisebbségek nyelvét, sôt, amennyiben teheti, maga is gazdagítja azok sajátos kultúráját, s ezzel erôsíti nemzeti azonosságtudatukat.
4. A Bartók-követô hazafi a maga kultúrájával együtt hazája nemzetiségi kultúráit is képviseli a világ elôtt.
5. A Bartók-követô hazafi hazája nemzetiségeit a szomszéd nemzetekkel való kapcsolatteremtés és kapcsolattartás természetes tényezôinek tartja.
Az ilyen hazafiság egyben Európa-építés is, mivel az európai integráció folyamatában kinek-kinek a maga tôszomszédjaival való, egymás kultúrájának ismeretén és elismerésén alapuló egyetértése csakhogynem elôbbrevaló a nagyhatalmi egyezkedéseknél, vagy legalábbis azonos értékű velük. Nyilvánvaló, hogy a nyugati nagyhatalmak közös politikai akarata nélkül nem lehetne közös Európát építeni. De mit érne Európa politikai egysége a sokféle nemzeti kultúrák egyenkénti méltósága és közös kapcsolatrendszere nélkül! A Bartók-modell követése a nagyhatalmi Európa-politikával valamelyest szembenálló s fôleg azt kiegészítô, jellegzetesen közép-európai Európa-politizálás. Ez a mi térségünk egyik sajátos hozzájárulása az Adenauer és De Gaulle történelmi kézfogásával felavatott jelenkori Európa-politikához.
Bartók sosem vállalt politikai szerepet. Tudós és művész volt, aki a világháborúktól terhes huszadik században megértette és követte az alkotómunkájából természetszerűleg következô politikai sugallatokat. A huszonegyedik században a politikumon a sor, hogy megértse és kövesse Bartók egyedülálló példaadását.

Az idézetek forrásai:
BCsLev: Bartók Béla családi levelei. Szerkesztette: ifj. Bartók Béla. A szerkesztô munkatársa: Gomboczné Konkoly Andrienne. Budapest, 1981.
BLev: Bartók Béla levelei. Szerkesztette: Demény János. Budapest, 1976.
BÖI: Bartók Béla összegyűjtött írásai. Közreadja: Szôllôsy András. Budapest, 1966.


Copyright© Európai Utas-2001