AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
44.
Bartók Béla a magyar nyelvterület déli
határvidékén született, egy románok, németek, szerbek és magyarok lakta
nagyközségben. Szülôhelye mintha kicsiben ábrázolta volna a latin, germán és
szláv többségű Európát s benne a magyarságot.
Ereiben szláv és germán vér is folyt, amennyiben nyolc dédszülôje közül három
bunyevác volt, három német, és csak kettô magyar. Elkötelezett magyarsága tehát
nem beleszületés, hanem neveltetés és választás, döntés eredménye volt. Azért is
volt annyira szilárd, kikezdhetetlen. Nem magyar fölmenôinek szellemi örökségébôl
elôbb a németet fogadta be. Gyermekkora óta csaknem anyanyelvi szinten beszélte
nyelvüket, és zenei alapképzettsége is németes volt. Bár tanulmányait késôn
kezdte, húszéves korára bepótolta a mulasztottakat, és jó német
zeneszerzô lett belôle, Schumann és Brahms művének méltó folytatója. Ekkorra
azonban felébredt benne a harcos magyarságtudat. Mint magyar polgárnak a Habsburg
Birodalom gyarmatosító politikája, Budapest elnémetesedettsége és
elzsidósodottsága fájt neki, zeneszerzôként sajátosan magyar műveket akart
teremteni. 1904 nyarán érintette meg elôször a falusi kultúra szépsége: a
felvidéki Gerlicepusztán, ahol magyar és szlovák népdalokat hallott, és elôször
dolgozott fel énekhangra és zongorára egy székely népdalt. 1905-ben egy rendkívül
okos zsidó asszony, Gruber Henrikné Sándor Emma szalonjában ismerkedett meg Kodály
Zoltánnal. A ház szelleme segített végleg megszabadulnia ifjonti
antiszemitizmusától, a kiváló nemzedéktárs pedig, aki rövidesen szövetségesévé
lett, megerôsítette a népdal és a magyar zene iránti elkötelezettségében.
Rendszeres népdalgyűjtésbe kezdett, gyűjtôtevékenységét 1906-ban a szlovák,
1909-ben a román, utóbb a rutén parasztzenére is kiterjesztette. Népzenekutatóként
Magyarország egy olyan kicsiny etnikai zárványát is felkereste, mint a bánsági
katolikus bolgár közösség. Népzenei gyűjtéseit csaknem kivétel nélkül olyan
területeken végezte, ahol elôtte nem jártak folkloristák, így a több ezer népi
dallam, amelyeket feltárt, csupa újdonság volt. Nemcsak a falvak más ajkú népével
beszélt annak anyanyelvén, hanem a magyarországi nemzetiségek értelmiségét is
megkereste, s azon keresztül azoknak a szomszéd országoknak az értelmiségét is,
amelyekben az illetô magyarországi kisebbség többség volt. 1912-ben Bukarestbe
látogatott, a Balkánhoz sorolt (BLev, 194) Románia fôvárosába, ahol tárgyalt a
korszakos zenésszel és népdalgyűjtôvel, D. G. Kiriackal és a Román Akadémia tudós
könyvtárosával, késôbbi elnökével, Ioan Bianuval. 1913-ban jelent meg elsô román
kiadású kötete, mely csakis az idôk rosszra fordulása miatt maradt egyszersmind az
utolsó is. Népzene-tudományos felfedezései és tapasztalatai zenealkotására is
meghatározó mértékben hatottak. Számos művében dolgozott fel eredeti szlovák,
román, rutén és szerb népi dallamokat. Ezeknek a nemzetiségeknek a népzenéje a
magyarral együtt szívódott föl legegyénibb zenei nyelvezetébe, és vált a huszadik
század egyetemes zenéjének részévé. Tôrôlmetszett bolgár népdal ugyan nem
található alkotásaiban, de ô tette világszerte ismertté az úgynevezett bolgár
ritmust.
Az elsô világháború kitörése rettenetes sorscsapásként érte Bartókot, de nem
rendítette meg. Mint zeneszerzô 1915-ben, a háborús izgalmak miatt egyetlen nagy
művet sem tudott tetô alá hozni, de ekkor írta román zongoraminiatűrjeinek nagyobb
részét. 1917-ben nemcsak a Fából faragott királyfit és a Második vonósnégyest
fejezte be, hanem két szlovák népdalfeldolgozás-csokrot is komponált. A román
népzene gyűjtését azután is folytatta, hogy 1916 nyarán az addig semleges Románia
hadat üzent Magyarországnak, és a román hadsereg behatolt Erdélybe. Csak az új
országhatárok kényszerítésére hagyta abba a terepmunkát.
A trianoni békekötéssel megváltozott Bartók életvitele. Nem gyűjthette tovább sem
a Magyarországtól elszakított országrészek magyar népzenéjét, sem a
Magyarországtól elszakított kisebbségekét. Ezt a kettôs veszteséget sosem tudta
kiheverni. Jellemzô, hogy ezután a megmaradt Csonkamagyarország falvaiban sem
gyűjtött többet. Egyetlen kései expedícióján, 1936-ban Európa délkeleti
határvidékén túl, Anatóliában végzett helyszíni kutatómunkát, magyar
török és romántörök analógiák kimutatásával Törökországot is bevonva az
európai összehasonlító népzenetudomány körébe. Ettôl a kivételes mozzanattól
eltekintve 1920 után élete végéig az addig betakarított hatalmas népzenei kincs
tudományos feldolgozására és kiadására összpontosított. Mint zeneszerzô a
népdalfeldolgozás műfaját ritkábban művelte, de stílusa kiteljesedésével a
művészi átlényegítés egyre magasabb színvonalán visszhangoztak művében a román,
a szlovák, a rutén, a délszláv és a bolgár idiómák, tekintet nélkül mind a
magyar állampolitika nyílt revizionizmusára, mind Csehszlovákia, Románia és a
SzerbHorvát Szlovén Királyság Magyarországgal szemben létrehozott
szövetségére, a kisantantra.
Internacionalista lett volna? Coudenhove-Kallergit elôlegezô páneuropéer?
Nem. Bartók magyar hazafi volt, aki 1903-ban azt írta, hogy egész életemben
minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és
[a] magyar haza javát (BLev, 61), és aki ehhez a vállalásához egész életében
hű maradt. Ámde merôben másképpen volt hazafi, mint akik akkoriban hasonlóan
nyilatkoztak. A tényekbôl és gyér vallomásaiból kikövetkeztethetô egyedülálló
eszmerendszerének kialakulása. Nem magasröptű eszményeket alkalmazott tudományos és
művészi műhelyében, hanem fordítva: tudományos és művészi gyakorlata során
szerzett tapasztalatai avatták egy új hazafiság és egy új európaiság
úttörôjévé. Elôbb csak arra jött rá, hogy amit addig magyar népdalnak tartottak,
nem az igazi, és hogy a zenei magyarság gyökereit falun, parasztoknál kell keresnie.
Azután arra ébredt rá, hogy a magyar parasztzene sajátossága csakis a szomszéd
népek népzenéjének a tükrében ragadható meg, és a leíró népzenetudományt
meghaladva az akkoriban születô összehasonlító népzenetudomány mesterévé lett. A
szomszédnépek népzenéjének a kutatásában nem állt meg az összehasonlításnál.
Oly mélyen azonosult ezekkel a népzenei kincsekkel, hogy legalábbis a román és
a szlovák folklór esetében teljes felbúvárlásukat tűzte ki célul maga elé.
A Magyarország különbözô nemzeti közösségekhez tartozó parasztjaival való
érintkezés nemcsak népzenetudományos nézeteire és zeneszerzôi habitusára hatott,
hanem világnézetére is. Csak a második világháború idején öntötte szavakba, amit
az elsô elôtt tapasztalt: Parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek
iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját
szokásait követi és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi.
[
] A parasztok közt békesség uralkodik; gyűlölködést másfajtájúak
ellen csak felsôbb körök árasztanak (BÖI, 605). Bartók mint a felsôbb
körök kivételes képviselôje toronymagasan osztálya fölé emelkedve gyakorolta
ezt a paraszti erényt, eladdig, hogy a magyarok és nemzeti kisebbségeik közötti
feszültségekben igencsak hajlamos volt az utóbbiakkal való nagyobb együttérzésre.
Fiatal korában fôleg a magyarokkal szembeni osztrák birodalmi fölényeskedéstôl
szenvedett, utóbb legalább ugyanannyira attól is, ha tapasztalta, hogy magyarok nézik
le kisebbségeiket. 1914 tavaszán természetesnek tartotta, hogy a libánfalvi és a
hodáki román parasztok, akik zárt, színromán közösségekben élnek, bár a Magyar
Királyság állampolgárai, egy szót sem tudnak az állam nyelvén, és megvetette a
jegyzôi teendôkkel megbízott magyar úriembert (Bartók idézôjele!), aki
mind csak magyarul akart velük beszélni (BCsLev, 227). 1916 karácsonyán kelt
levelében így panaszkodott egy osztrák földbirtokos családra, amely tudatosan
germanizálta magyar környezetét: Elgondolkodom: hogyan lehetséges ez! Hát nem
szebb dolog az elnyomottakhoz [értsd: a magyarokhoz] szegôdni?! Ha én mondjuk
orosz gróf volnék és Finnországba kerülnék, bizonyára a finneket segíteném
az orosz ellen. Ez a magyarázata az én tót és román szimpátiámnak, ott [értsd:
Magyarországon] ôk az elnyomottak (BCsLev, 248). Amikor ezeket a mondatokat
leírta, Magyarország hadban állt Romániával!
1931-ben felszólították, hogy műve szerteágazó népi gyökereirôl nyilatkozzék.
Octavian Beu román jogász és diplomata levelére válaszolta: Az én zeneszerzôi
munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad,
voltaképpen annak az integritásgondolatnak a megtestesüléseként fogható fel, amelyet
ma Magyarországon annyit hangoztatnak (BLev, 397). Bartók kevéssel alább
tájékoztatta a címzettet, hogy ez a magyarázat akkor ötlött fel benne, amikor
Trianon után a magyar soviniszták a nemzetiségek népzenéjének buzgó kutatása és a
zenéjében megmutatkozó román és szláv hatás miatt a magyar ügy árulójának
nyilvánították. Ezt az integer zenei Nagymagyarországot, szlovákok, magyarok és
románok közös szellemi otthonát azután sem szűnt meg építeni, amikor a politikai
Nagymagyarország összeomlott, és a két legnagyobb nemzetiség immár a magyarság
szomszéd nemzeteiként kezdett osztozni a Bartók-mű örök dicsôségében, amikor a
magyar integritásgondolat bartóki változata már az országhatárok fölött átnyúló
európai integritásgondolatot, az új Európába integrált Magyarországot elôlegezte.
Bartók Béla művének önnön zenetudományos és művészi immanenciáján túlmutató
politikai üzenete a következôkben foglalható össze:
1. Az államalkotó nemzet és a nemzeti kisebbségek viszonyában utóbbiakat pozitív
megkülönböztetés illeti meg. (Az orosz gróf nem az orosz
államhatalommal, hanem a finnekkel tart!)
2. A kisebbségekkel szembeni passzív tolerancia Bartók után a huszadik században sem
volt már pozitív eszmény. Bár a huszonegyedikben a helyébe lépne a kisebbségi lét
és kultúra iránti tevôleges érdeklôdés eszménye!
3. A Bartók-követô hazafi megtanulja a nemzeti kisebbségek nyelvét, sôt, amennyiben
teheti, maga is gazdagítja azok sajátos kultúráját, s ezzel erôsíti nemzeti
azonosságtudatukat.
4. A Bartók-követô hazafi a maga kultúrájával együtt hazája nemzetiségi
kultúráit is képviseli a világ elôtt.
5. A Bartók-követô hazafi hazája nemzetiségeit a szomszéd nemzetekkel való
kapcsolatteremtés és kapcsolattartás természetes tényezôinek tartja.
Az ilyen hazafiság egyben Európa-építés is, mivel az európai integráció
folyamatában kinek-kinek a maga tôszomszédjaival való, egymás kultúrájának
ismeretén és elismerésén alapuló egyetértése csakhogynem elôbbrevaló a
nagyhatalmi egyezkedéseknél, vagy legalábbis azonos értékű velük. Nyilvánvaló,
hogy a nyugati nagyhatalmak közös politikai akarata nélkül nem lehetne közös
Európát építeni. De mit érne Európa politikai egysége a sokféle nemzeti kultúrák
egyenkénti méltósága és közös kapcsolatrendszere nélkül! A Bartók-modell
követése a nagyhatalmi Európa-politikával valamelyest szembenálló s fôleg azt
kiegészítô, jellegzetesen közép-európai Európa-politizálás. Ez a mi térségünk
egyik sajátos hozzájárulása az Adenauer és De Gaulle történelmi kézfogásával
felavatott jelenkori Európa-politikához.
Bartók sosem vállalt politikai szerepet. Tudós és művész volt, aki a
világháborúktól terhes huszadik században megértette és követte az
alkotómunkájából természetszerűleg következô politikai sugallatokat. A
huszonegyedik században a politikumon a sor, hogy megértse és kövesse Bartók
egyedülálló példaadását.
Az idézetek forrásai:
BCsLev: Bartók Béla családi levelei. Szerkesztette: ifj. Bartók Béla. A szerkesztô
munkatársa: Gomboczné Konkoly Andrienne. Budapest, 1981.
BLev: Bartók Béla levelei. Szerkesztette: Demény János. Budapest, 1976.
BÖI: Bartók Béla összegyűjtött írásai. Közreadja: Szôllôsy András. Budapest,
1966.
Copyright© Európai Utas-2001