AZ EURÓPAI EGYÜTTMûKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
48.

GORIZIA
Egy közép-európai város ezer éve

Kép: Gorizia látképe, 1865 körül Litográfia

Gorizia nem ismeretlen az Európai Utas olvasói elôtt. A folyóirat több számban foglalkozott a közép-európaiság legtöbb jellemvonását magán hordó észak-olasz kisvárossal. Hogy most újra teret – oldalakat – kap, az annak köszönhetô, hogy ez év nyarán és kora ôszén Gorizia két kiállítási helyszínen bemutatkozott Budapesten.
Gorizia (az egykori Görz-fejedelemség) története két korszakban volt szorosabb kapcsolatban Budapest és Magyarország múltjával. A Goriziához kötôdô terület egy része az ókorban az egykori Pannóniához tartozott, míg a XVI. századtól kezdve egészen 1918-ig Magyarországhoz hasonlóan a Habsburg birodalom része volt. A Budapesti Történeti Múzeumban fôleg ez utóbbi idôszak emlékei, műtárgyai láthatók. A maga nemében páratlan és lenyűgözô a Habsburg-családot bemutató arcképcsarnok. Beszédesek a tartományt és a várost bemutató veduták, metszetek, festmények. A gyűjtemény külön érdekessége, a még Petôfi-kort sem megélô, termékeny Carlo Michelstaedter munkáinak bemutatása. A zsidó származású, osztrák tartományban élô olasz, aki rajong a szlávokért, önmagában közép-európai esettanulmány.
A történeti kiállítással párhuzamosan Gorizia jelene a Közép-európai Kulturális Intézetben ismerhetô meg Egykor határvidék, most kommunikációs műhely címmel. Ez azt mutatja meg, ami most van: közlekedés, gazdasági mutatók, turisztika, bor.
A kiállítás anyagát több goriziai múzeum és magángyűjtemény (Goriziai Könyvtár, Gorizia Tartományi Múzeum, Coronini Cronberg Gyűjtemény, Goriziai Érsekségi Kincstár) anyagából válogatta az olasz szervezô, az Istituto per gli Incontri Culturali Mitteleuropei (ICM). Jelentôs intézményes háttér (Gorizia megye, Trieszti Tudományegyetem) és magántôke (Gorizia Takarékpénztár) áll a budapesti bemutatkozás mögött.
A kiállítás olasz létrehozói a megnyitón nyilatkoztak (Papp Gábor Zsigmond mikrofonja elôtt) az Európai Utasnak.

Giovan Battista Verderame,
Olaszország magyarországi nagykövete

– Gorizia 2001-ben ünnepelte alapításának ezredik évfordulóját, így a város ezer éve alig egy év eltéréssel egybeesik a magyar állam millenniumával. Ezek az évszámok is jelzik, hogy létezik itt egy történetileg és kulturálisan összefüggô, sok tekintetben igencsak homogén terület, amelyet Közé-Európának nevezhetünk. Ennek a térségnek Magyarország az egyik fôszereplôje, de ebben a történetben és ebben a kultúrában Olaszország egyes északi és keleti részei is súlyponti jelentôségűek. Gorizia tehát teljes joggal ünnepli önökkel együtt az ezeréves évfordulót. A jelen események pedig újfent hozzájárulnak ahhoz, hogy e térség egysége, amelyet értéknek tartunk, tovább erôsödjön.
Gorizia akár Közép-Európa szimbóluma is lehet, az együttélés szimbóluma. Példája figyelmeztet arra, hogy értékeinket újra fel kell fedezni, és itt, Közép-Európában meg kell tanulnunk újra együtt élni.
Ezekben a hónapokban nagy rendezvénysorozat kezdôdik, amelynek keretében a magyar kultúra bemutatkozik Olaszországban, sok olasz város részvételével. Szép gesztus, hogy egy ilyen fontos esemény elôestéjén éppen egy olasz város mutatkozott be Budapesten.

Renato Tubaro, 
a goriziai Közép-európai 
Találkozások Intézete (ICM) igazgatója

Kép: Renato Tubaro és Marino Marini, az ICM alapítója

– Örömmel ajánlom a budapestieknek ezt a kiállítást, amely érzékletes képet ad egy határon fekvô városról, ahol évszázadokon keresztül különféle népek éltek együtt. Városunk és történelme három, kultúra három etnikum találkozásában alakult, hiszen Gorizia és környéke a szláv, a német és a latin nyelvű népek találkozóhelye. De a múltban fontosak voltak magyar kapcsolódásai is, nagyon sok itt a magyar eredetű család. A város tehát mintegy dióhéjban ábrázolja Közép-Európát. Gorizia megtapasztalta az elsô és a második világháború tragikus éveit is, és ez az emlék is arra ösztönöz, hogy az összefogás, az együttműködés, a kapcsolatok útjait keressük. Ezért hoztuk létre Goriziában a Közép-európai Találkozások Intézetét.
A budapesti Közép-európai Kulturális Intézettel, azt mondhatom, már megalapítása elôtt is jó kapcsolataink voltak, mivel régóta együttműködünk az Európai Utassal, ezzel a kiváló és nálunk is ismert folyóirattal. A lap indítói és támogatói között sokan a kezdetektôl, 1966 óta részt vesznek a goriziai ICM munkájában.
Intézetünk, nevéhez híven, fontosnak tartja a személyes találkozásokat, amelyekre az itt látható kiállítás is jó alkalmat ad. Több ilyen találkozót szervezünk, szeretnék néhányról közelebbrôl is szólni. Szervezünk például egy szemináriumot a közlekedési infrastruktúráról, hogy áttekinthessük, miként javíthatnánk és integrálhatnánk az összeköttetést Magyarország, az Adria és Észak-Olaszország között. Egy másik konferenciára azokat a közép-európai városokat hívjuk, amelyeket ma határ választ ketté, de évszázadokon keresztül egységesek voltak, mint például Komárom-Komarno vagy a szlovéniai Gornja Radgona és az ausztriai Bad Radkersburg, de említhetném a mi példánkat is: Gorizia és Nova Gorica. Ezek a városok az eltérô jogi-közigazgatási háttérbôl és urbanisztikai tervezésbôl fakadóan komoly problémákat élnek át. Azt szeretnénk megvitatni, hogy milyen teendôk várnak ránk, amikor az Európai Unió soron lévô bôvítése folytán a jövôben megváltozik a kettéosztó határok jellege.
De vannak egyéb terveink is. Bemutatjuk Gorizia vidékének, ennek a tágas, az Isonzótól a Karszton és a magyarok által jól ismert Doberdón keresztül a tengerig, Gradóig és Aquileiáig tartó területnek a turisztikai jellegzetességeit, gasztronómiai és borászati értékeit. Egy másik találkozón a Goriziában folyó nemzetközi jellegű egyetemi életet mutatjuk be. A következô találkozó minden bizonnyal a magyarokat is nagyon érdekli. Gorizia már több mint negyven éve ad helyszínt jelentôs nemzetközi kulturális eseményeknek, amelyeken szinte mindig nagy számban voltak jelen kiváló magyar tudósok és művészek. Szeretnénk újból összehozni ezeket az embereket, találkozni velük, hogy felelevenítsük mindazt, amivel hozzájárultak a Goriziában tartott kulturális rendezvényekhez.

Loredan Panariti,
a kiállítás rendezôje

– Az volt a feladatunk, hogy a kiállítás látogatóinak érzékletes és hű képet adjunk a mai Goriziáról. Arról a Goriziáról, amely sokarcú és ellentmondásos város, és amely arra készül, hogy az Európai Unió kibôvítése után határvidéki fekvése és történelme folytán a kapcsolatok központjává válhat, mint ahogy már most is a kapcsolatok műhelyének látja magát. Az ösztönzött bennünket, hogy bemutassuk, a város képes a közvetítésre. Azt próbáltuk megjeleníteni és kifejezni, hogy a város és vidéke egyaránt képes befogadni és adni, hogy rendelkezik egyfajta tág identitással, amely képes megérteni másokat is, amely nagyon jellegzetes, mert van érzéke a mássághoz, és ez az, ami széppé varázsolja a világot.

Marina Bressan,
a kiállítás társrendezôje

– Gorizia nagy történeti hagyományokkal rendelkezik az idegenforgalom területén, még a tömegturizmus elôtti idôkbôl. A hagyományokat elsôsorban az itt élô emberek mentalitása jelenti. Gorizia már a XIX. században jelentôs vendéglátóhely volt, a város és környéke már akkor nagy népszerűségnek örvendett. Gondoljunk csak Gradóra, Közép-Európa strandjára, amely azért jött létre, hogy itt üdüljenek és gyógyuljanak az egész Osztrák–Magyar Monarchiából érkezô gyerekek. Gradót éppen gyógyászati adottságai tették ismertté, és – legalábbis az útikönyvek szerint – felvette a versenyt bármely elegáns fürdôhellyel. A kiállítással mindenkit meg akarunk szólítani, hogy fedezze fel újra az egyszer már átélt érzéseket. Gorizia ugyanis, ahogyan azt már kolléganôm elmondta, sokat tud adni, de befogadni is képes. Kinyújtja a kezét a különbözô kultúrák felé, de soha nem hódító, hanem mindig baráti szándékkal.

Marino de Grassi,
goriziai ügyvéd és helytörténész

– A kiállítás anyaga Gorizia történetének négyszáz évét fogja át, 1500-tól 1918-ig. Ez a korszak a Habsburg birodalomhoz, majd 1867-tôl az Osztrák–Magyar Monarchiához való tartozást jelenti. Természetesen erôsen válogatott anyagról van szó, hiszen különben több ezer kiállítási tárgyat kellett volna idehoznunk. A kiállításon most száz nagyon fontos és gondosan kiválasztott darab látható. Egy kivételesen értékes festmény Goriziát és vidékét ábrázolja. Néhány műalkotás a számunkra legfontosabb uralkodókat, császárokat örökíti meg. Közülük a goriziaiak szívének a legkedvesebb, és azt hiszem, a magyarok által is szeretett Mária Terézia. Bemutatunk néhány műalkotást a legjelentôsebb goriziai nemesi családok hagyatékából. Külön említést érdemel egy igazi remekmű, a XVIII. századi velencei festészet egyik legkiemelkedôbb alkotása, Gian Antonio Guardi műve, a Rózsafüzér Madonnája a Gyermekkel.
Láthatók ezenkívül egy igen fontos egyházi intézmény, az aquileiai patriarkátus emlékei is, például az egyik legnagyobb aquileiai pátriárka, a német származású Poppone pásztorbotja és egy értékes antifonárium. Kiállítottunk neves goriziai polgárokat és arisztokratákat ábrázoló arcképeket és mellszobrokat.
Hadd dicsekedjek el azzal, hogy a kiállítás néhány darabja a saját gyűjteményembôl származik, fôleg a könyvek, értékes régi könyvek. A goriziai grófság címere is az én gyűjteményembôl való, ez a kiállítás jelképe, ez szerepel a kiállítás katalógusán is. Az én tulajdonom még a Habsburgok nagy családfája, amely 234 arcképet mutat be.
Foglalkozásom ügyvéd, de szenvedélyem a történelem, folyamatosan publikálok róla, kedvenc idôtöltésem pedig ilyen kiállítások szervezése. Fô érdeklôdésem a helyi történélem, tehát Gorizia és Friuli-Venezia Giulia története, de foglalkozom Velencével is, amely egészen 1797-ig ellenállt a Habsburgoknak. A Velencei Köztársaság megszűnését kimondó okmányt a teljhatalmú osztrák miniszter, Cobenzl írta alá, az ô arcképe is itt látható a kiállításon. 

Képek:

    
1. Gróf Guidobaldo Cobenzl képmása (1716–1797). Cronberg Gyűjtemény

2. Antonio Paroli: Szt. Ilario és Taziano, Gorizia védôszentjei (1750 körül)

 
1. Günther Birbaum osztrák nagykövet és Módos Péter, a KEKI igazgatója

2. Prof. Marina Bressan, prof. Loredan Panariti kurátorok és Renato Tubaro, az ICM igazgatója

  
1. Marko Pogacnik szlovén nagykövet, Bojan Bole szlovén művész,
Georg Jankovic, az osztrák Institut für den Donauraum munkatársa a KEKI-ben

2. Dr. Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum fôigazgatója

1.Marino Ascari, az ICM munkatársa és a közönség

2. Nagy Gábor Tamás, Módos Péter, Schneider Márta

Copyright© Európai Utas-2002