AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
48.

Rockenbauer Zoltán
NYOMOZÁS EGY ÁLLÍTÓLAGOSAN FELSZABDALT AKTKÉP TÁRGYÁBAN
Márffy Ödön két nagyméretű aktos kompozíciójáról

Kép: Hármas akt. 1911. Feldarabolták?

Léteznek elôre nem látható, különös tér- és idôbeli egybeesések, amelyek olykor alaposan megváltoztatják egy település karakterét. Ugyan mi lehet a magyarázata annak, hogy a XIX. század második felében Kaposváron, e jelentôsebb művészi hagyománnyal addig nem bíró somogyi városban született és nevelkedett a magyar festészet megújításának három olyan kimagasló, egymástól mégis annyira különbözô egyénisége, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János és Galimberti Sándor? De említést érdemel az ugyancsak Kaposváron nevelkedett Kunffy Lajos1 is, aki hangulatos, máig népszerű képeket festett, jóllehet eredetiségben meg sem közelíti a három nagyot. A tehetségek ily szokatlan koncentrációja már önmagában a képírás szent helyévé avatná Kaposvárt. Ahhoz azonban, hogy a város megtartsa értékeit, egy bölcs lokálpatriótára is szüksége volt. Mert a múzsa, miközben sorra csókdosta a festôpalánták homlokát, egy ötödik fiúcska fejét is bizonyosan megsimogatta. Rippl-Rónai Ödön, a festô öccse ugyan nem lett művész. Bár rajzolt maga is, nap mint nap szembesülnie kellett a kíméletlen ténnyel, hogy kézügyessége meg sem közelíti bátyjáét. Műgyűjtô lett végül, jószemű, rendszerezô elme, egyike a virágba boruló modern magyar piktúra korai felfedezôinek. És mert rendkívüli, gazdag gyűjteményét a városra hagyta, ma messzi tájakról is elzarándokolunk Kaposvárra e képek kedvéért. Rónai Ödön gyűjteménye ugyanis nemcsak a híres báty festményeinek lett otthona, de csírájában benne találtatik az egész megújuló magyar festészet abból a korból, amikor a magyar kultúra valóban együtt lélegzett a párizsi művészvilággal. Megtalálhatók e helyt a melankolikus Gulácsy, az akkoriban még sűrű és szigorú Egry, a stílusokban tobzódó Vaszary, a prekubista Galimberti és a vad színekkel dolgozó nagybányai neósok mellett a Nyolcak művészcsoport korszakfordító alkotásai. Itt, a Nyolcak termeiben látható többek közt Márffy Ödön sokat reprodukált ifjúkori fôműve, az a kubista és fauve-os vonásokat felvonultató, életnagyságú akt, amelyrôl a művészettörténeti irodalom tudni véli, hogy egykor egy nagy kompozíció része volt. „A nagy méretű, expresszív erôt sugárzó Akt Márffy Ödöntôl a csoport [ti. a Nyolcak] viszonylatában is a legjelentôsebb művek közé tartozik – írja a Múzeum impozáns katalógusa.2 – Egy fennmaradt fotó alapján ismerjük azt a monumentális hármas-akt képet, amelyet Márffy valaha szétszabdalt. A kép háromnegyed részén egy fekvô és ülô akt volt. A baloldali negyedrész álló aktját némi átfestés után mint kész művet szignálta Márffy 1911-ben. A lelkes Ödön [ti. Rippl-Rónai Ödön] azt mentette meg, amíg a többi festményrész bizonyára elpusztult.” E véle kedés nem újkeletű. Minden fontosabb, Márffyra vonatkozó irodalom megemlékezik arról, hogy a kaposvári Márffy-kép egykor a Nyolcak tárlatán is bemutatott Hármas akt része volt.3

Kép: A „karcsú” akt. 200,5x67,5 cm. Magántulajdon

Nemigen akadt a békebeli Magyarországon nagyobb visszhangot kiváltó művészeti esemény a Nyolcak 1911 áprilisában megnyíló tárlatánál. Az addig „Keresôk” néven működô csoport jó egy évvel korábban rendezett és botránykônek számító kiállítása után a hazai közvélemény ádáz izgalommal várta a Nyolcak bemutatkozását a Nemzeti Szalonban, és várakozásában nem csalatkozott. A Párizsban Cézanne, Gauguin és Matisse vásznain nevelkedett ifjú festônemzedék torzított látásmódú, szokatlan színekkel festett képeit egyaránt fogadta kitörô lelkesedés és dühödt ökölrázás. Az impresszionizmussal tudatosan szembeforduló csendéletek és tájképek mellett a tárlat legnagyobb hatású művei a nagyméretű, sokalakos kompozíciók voltak: így Kernstok Károly híres alkotása, a Lovasok a vízparton, Pór Bertalan Hegyi beszéde és Berény „sziluettes” Kompozíciója, valamint a már említett Hármas akt Márffytól. Ez utóbbi reprodukcióját az akkoriban induló Auróra, Cserna Andor hetilapja is azonnal leközölte illusztrációul Bölöni György Márffyról írt tanulmányához. Ám micsoda meglepetés, ugyanez a lapszám a kaposvári Aktot is közli, és egy szóval sem említi, hogy ez utóbbi az elôbbinek levágott és átfestett változata volna! A korabeli olvasó mindenesetre egy lapban látván, összevethette a két változatot.4 Elsô pillantásra szembetűnô, hogy Márffy másként festette meg a lábakat: az önálló akton kissé modorosan keresztbe lép a kemény húsú nô. A kompozíció épp ettôl lesz érdekes, a lábszárak mintha az alkar, illetve az összefogott kendô meghosszabbításai lennének, ritmusukkal felhívják a figyelmet a csípô gömbölyű vonalára, s lendületet kap a fej fölé emelt lepel. A Hármas akt bal szélén lévô nôalak statikus, de persze nem önálló szereplô. Amíg e festmény nyugtalanító mozgalmasságát a hármójuk egymáshoz és a tájhoz való helyzete adja, amint a vonalak az egész kompozíción áthullámzanak, addig a kaposvári kép dinamikája egyedül az akt mozdulatából fakad. A csoportkép hátterének burjánzó dombjai helyére az egyalakos változatban már-már sima, semleges horizont került. Meglehetôsen radikális változtatás. És ráadásul ilyen hamar?! A festô ennyire elégedetlen lett volna művével, hogy közvetlenül a kiállítás után nekiesett, vágta, szabta, átfestette? Vagy elképzelhetô, hogy a Hármas akt már korábban áldozatául esett az újrafogalmazó szándéknak, és nem is szerepelt a híres Nyolcak-tárlaton, csak a belôle készült egyszereplôs változat? Valóban, mintha a Hármas aktról készült fénykép gyengébb minôségű, elmosódottabb volna, mint az, amit az Aktról közöl az Auróra. Lehetséges, hogy a csoportképrôl a fotó korábban készült, még jóval a kiállítás elôtt? Vagy pusztán azért életlenebb, mert a hatalmas vásznat a korabeli technikával nehezebb volt megvilágítani és egészben felvenni, mint a kisebb képeket?
Sajnos, a katalógus vajmi keveset segít a tájékozódásban. Ugyan festônként felsorolja a kiállítás képeit, ám sem címet, sem méretet nem közöl. Olajfestmény, ára ennyi és ennyi korona – tudósít az elegáns, ám adataiban szűkszavú katalógus. Az elôszó azonban ad némi támpontot a kiállított művekrôl. Lapozzunk bele: „Három nô. (…) Egyik áll, a másik eldülten pihen, a harmadik ül. A középsô valamivel és a szélsô még inkább beljebb húzódik a képbe az elsônél. Az ív befelé hajlása tisztán érvényesül azáltal, hogy az álló nô az egyik képszélen, egy fa a másikon kicövekelik az egyenes vonalat (…) Az alakok mögé néhol tartalmas, elôkelô zöldbôl, néhol szinte sárgásra naposodott fűszínbôl terít puha szônyeget a pázsit. A három nô inkább együtt létezik, mint külön-külön. Szépen és nemesen, telt ívben hajlanak ki a karok a vállból, az egyes nôk két félkarja és a hat kar együtt nagyon szépen (…), nagyon dallamosan rendezkednek el”5 – írja Feleky Géza Márffy kapcsán, és nem kétséges, hogy a Hármas aktról mesél. Persze elôfordulhatott, hogy az elôszó megírása után, de még a kiállítás megnyitása elôtt Márffy hirtelen feldarabolta a képet, és már csak az átfestett Akt került a falra. Meglehet, Feleky túl korán adta nyomdába az elôszót, és talán már nem akarták újranyomni a drága füzetet. Ha így van, akkor a vernissage közönsége hiába kereste a katalógus alapján a monumentális csoportképet. Még egy ok, amire hivatkozva a vérmesebbek visszakövetelhették a belépô árát. 

Kép: A „kaposvári” Akt. 1911. 166x90 cm. Rippl-Rónai Ödön Gyűjtemény, Kaposvár

Bizony, nem könnyű közel egy évszázad távlatából rekonstruálni a kiállítást. Ám egy fennmaradt postai levelezôlap további segítséget nyújt a rejtély megoldásához. A feladó ugyan ismeretlen, de a címzett nem akárki: Réti István festôművész, a Nagybányai Művésztelep erôs embere. Rétinek, tudjuk, lesújtó véleménye volt a modernista törekvésekrôl. Czóbel Béla volt az elsô, aki 1906-ban megzavarta Nagybánya idilljét a Párizsból hozott fauve-os vásznaival, s e tettével elindította a neósok mozgalmát a művésztelepen. Czóbel hamarosan csatlakozott Kernstok köréhez, és alapítója lett a Keresôknek, majd a Nyolcaknak, de az ominózus Nemzeti Szalon-beli kiállításon csak névleg szerepelt. Réti a nagybányai törekvések elárulásának tekintette a Párizst járt fiatalok vonzalmát Gauguinhez, Matisse-hoz és a Vadak csoportjához. A Nyolcak közül korábban Czóbel, Orbán, Tihanyi és Czigány is meg-megfordult Nagybányán, nem csoda, ha Réti István cseppet sem rokonszenvezett a tárlattal. A névtelen levélíró – aki bizonyára nem volt a szavak embere (talán festô volt maga is) – nyolc kiállított képrôl készített gúnyrajzát küldte el Nagybányára. „Mutatvány a 8-asok (helyesen 7-esek) 6 tárlatáról” – írta ákom-bákom betűkkel, s mert precíz ember volt, a tételszámokat is rávéste a karikatúrákra. Köszönjük, tisztelt Uram! Levlapja nagyszerű szolgálat az utókornak, többet ér, mint megannyi korabeli beszámoló. Az Ön rajza alapján egyértelműen megállapítható, hogy a 61. sorszámon szereplô Márffy-olajfestmény (ára: 1500 korona) a kaposvári múzeumban ôrzött aktképpel azonos!
Márffy tehát, ha valamikor, akkor közvetlenül a kiállítás elôtt darabolta fel a Hármas aktot, és ez esetben már a Rippl-Rónai Ödön által késôbb megvásárolt képet állította ki a Nyolcak tárlatán. Ebben akár meg is nyugodhatnánk, ha nem kerülne kezünkbe Bölöni egykorú beszámolója a Nyolcak kiállításáról. Ám ott meg ezt olvassuk: „Nagy kompozíciójával szerepel Márffy Ödön is (…) Nagy képe, amelyen egy lankás domboldal ölén három meztelen nôi alakot helyez el, szintetikus törekvéseit mutatja.”7 Ejha! A Hármas akt tehát mégis ott volt a Nyolcak kiállításán, megfelelôen a Feleky Géza bevezetôjében írottaknak? Miként lehetséges ez? Hiszen szerepelt a tárlaton a kaposvári múzeum keresztléptű aktja is, amelyrôl mind ez idáig úgy tudtuk, hogy a nagy kép levágott változata! A dilemma csak egyképpen oldható fel: ha mindkét festmény egyidejűleg létezô, önálló művészi alkotás volt. Vessünk mármost egy pillantást a katalógusban szereplô árakra: míg a 61. tételszámú olajképet (azaz a kaposvári Aktot) 1500 koronáért kínálták, a 60. tételszámúért négyszer annyit, kereken 6000 koronát kértek! A kiállítás második legdrágábban kínált darabja volt: azaz valamilyen szempontból kiemelkedett az átlag festmények közül. Valószínű, hogy a méretével, mi mással egy fiatal festô esetében? Mindezek alapján nem tévedhetünk nagyot, ha a Hármas aktot a kiállítás 60. tételszámú képével azonosítjuk. De vajon miért válogatta be Márffy a mindössze nyolc kiállított olajfestménye (60–67. t. sz.) közé e két, ennyire rokon aktkompozíciót? Ma már nehéz erre egyértelmű magyarázatot találni. A kollekció fennmaradt hat képérôl Bölöni és Feleky leírásai alapján tudható, hogy önarcképet, két csendéletet és legalább két tájképet tartalmazott – tehát Márffy jellegzetes, késôbb is kedvelt témáit állította ki. A nagyméretű aktos kompozíciók ekkoriban azonban különösképpen foglalkoztatták, akárcsak többeket a Nyolcak közül. Miként Passuth Krisztina kimutatta, a Nyolcak esetében éppen a személytelen meztelen testeket középpontba állító csoportképeken összegzôdik leginkább Cézanne, Matisse és a szecesszió hatása.8 Márffy a tízes évek elején többször és többféleképpen is feldolgozta a témát: az Aktok a vízparton című képe inkább Cézanne, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban látható Aktos kompozíció pedig inkább Matisse közelségét tükrözi. A Hármas akthoz méretben hasonló Három Grácia egyaránt mutat preraffaelita és konstruktív jegyeket. A Hármas akt felszabdalására vonatkozó hiedelem kulcsát ez utóbbi kép történetében érdemes keresnünk.

Kép: Az 1913-ban díjnyertes Három Grácia

Milyen kár, hogy a Három Grácia című nagyméretű vásznat szintén csak korabeli fotográfiáról ismerjük. Lyka Károly lapja, az Új Művészet 1913-ban közli a festmény reprodukcióját. Minden bizonnyal a Művészház palotafelavató kiállításán állították ki elôször9, ahol elnyerte az 1000 koronás Lánczy Leó-díjat. Bálint Aladár a Nyugatban részletesen beszámol a kiállításról és leírása alapján egyértelműen ráismerhetünk a Három Gráciára: „Márffy nagy kompozíciója telve van kolorisztikus szépségekkel, a színek érzéki meleg lágysággal omlanak egymásba. Három nô alakja foglalja el a képet, a háttér emelkedô vonalai a középsô nô keresztbe rakott lábainak keresztezésénél érik el emelkedésük legmagasabb fokát – erôsen aláhúzzák ezzel a kompozíció középpontját. Az alakok rajza biztos, éles, mint a borotva pengéje, szabatos kifejezôi (hozzátenni, elvenni belôle úgyszólván mit sem lehet) a formáknak és a kép belsô ritmusának. Ez a ritmus, noha a kompozíció felépítése majdnem matematikai határozottsággal történt, a legtisztább lírához vezet.”10
A Három Grácia azóta – a Hármas akthoz hasonlóan – eltűnt a szemünk elôl, csak fekete-fehér reprodukciókban bukkant fel ismét fél évszázaddal késôbbi értekezésekben. A modern magyar festészet merész fejlôdését az elsô világháború törte derékba. Márffy is bevonult, és leginkább mint hadifestô szerepelt a megritkuló képzôművészeti eseményeken. 1921-ben jelentkezett újra önálló tárlattal a Magyar Stúdió Dorottya utcai termében. Az eseményrôl meglehetôs bôségben tudósítanak a közéleti és kulturális lapok. Például a Hét hasábjain az L. F. monogramú szerzô (a kezdôbetűk mögött gyaníthatóan Lehel Ferenc húzódik meg) óvatos elismeréssel szól néhány Márffy-olajképrôl, amelyeket kaotikusnak tart ugyan, de a színeikben mégis hatásosnak. Majd hirtelen az elragadtatás hangján folytatja: „Ám ez az érzésem nem olyan meghatott, mint amelylyel a nagy nôi aktja fog meg. Ez a torzójában klasszikus formatökélyű alak szimbolizálja a megtért, keresô eltitkolt lelki viharát. E szivárványszínű bársonytónusokba fürösztött karcsú lánytesten nem látszik, hogy egy hármas csoportképnek volt egyik tagja, amelyet a művész felszabott és átfestett. Sohasem lehet Márffynak megbocsátani, hogy ezt a szörnyűséget elkövette. Ez a kompozíció volt a magyar keresôk egyik legmuzeálisabb remeke. Nem mondhatnám ugyan, hogy az átfestés ártott a képnek, sôt tónusában sokkal gazdagabbá tette amellett, hogy vonalait megfinomította. Én mégis visszakívánom az egyszerűbb, lineárisabb kompozíciót.”11
A kaposvári Aktot állította volna ki újra Márffy 1921-ben? Bizonyára nem, hiszen láttuk, e festmény nem a korábbi csoportkép átalakításából keletkezett. A leírás szerinti „karcsú lánytestben” egyébként sem ismerünk rá a masszív, erôs csontú, kendôt lobogtató nôalakra. Az emlegetett „hármas csoportkép”, „a magyar keresôk legmuzeálisabb remeke” tehát bizonyára nem a Nyolcak 1911-es tárlatán bemutatott Hármas akt. A két évvel késôbb díjnyertes Három Grácia nôalakjaira sokkal inkább ráillenek e szavak. Ámde hol a belôle készült kép? 1958-ban az Ernst Múzeumban a 175 olajképet felsorakoztató gyűjteményes Márffy-kiállításon szerepelt egy nagyméretű, keskeny aktfestmény, amelyrôl sajnálatos módon sem a katalógus, sem a beszámolók nem közöltek reprodukciót.12 Magángyűjteménybôl azonban nemrégiben felbukkant egy tekintélyes alkotás,13 amely nem kizárt, hogy azonos azzal az 1921-ben kiállított akttal, amelyrôl A Hét szerzôje ír. A két nagyméretű csoportkép és a hozzájuk kapcsolható keskeny, egyalakos változat közötti párhuzam azonban jó, ha óvatosságra int bennünket. Bár a különbség a Három Grácia Aphroditéja és a karcsú akt közt elsô ránézésre csekélyebb, mint a Hármas akt bal szélsô alakja és a kaposvári kép között, azért jelentôs. Tételezzük fel, hogy Márffy a képet valóban a Három Gráciából szabta ki. Ez esetben az almát nyújtó (mitológiai szempontból a „díjat elvevô”) bal kar helyzetének megváltoztatása elengedhetetlen, ha a festô egyensúlyban akarja tartani a kompozíciót. Egy ilyen módosítás viszont indokolhatta a jobb váll és a fejtartás leheletnyi megemelését. A korai Márffy-aktokon az arcvonások mindig stilizáltak. Nem a modell személye, hanem a test formái, a kompozíciós tartalom érdekelte. E karcsú képen az arcot még tovább személytelenítette: ez a fiatal nô már nem Aphrodité többé, aki Helené szerelmének ígéretével megvesztegeti Páriszt az istennôk szépségversenyén, nincsenek „epikus vonatkozásai”. A szigorú vonalszerkezet az egész testen meglágyította, harmonikusabbá, plasztikusabbá téve, a formákat. Legszembetűnôbben a csípôn változtatott, hogy még kecsesebbé váljék a nôalak S-vonalú tartása. Bizonyos mértékig a hátteret is a kompozícióhoz kellett igazítani, de lényegét tekintve a táj megôrizte konstruktív, töredezett szerkezetét, amely oly jellemzô a tízes évekbeli Márffyra. A Három Grácia áll legközelebb Kernstok klasszikus ideáljaihoz méretében és megfogalmazásában. A „görögös” jelleg élét azonban Márffy az új változatnál elvette, s a csípô és a derék vonalainak újraformálásával még hangsúlyosabbá tette a gótizáló beállítást. Az újólag felrakott tónusokkal mintha a nézôpont is lejjebb került volna, amitôl ez a méreteiben amúgy is hatalmas mű még inkább monumentális benyomást tesz a nézôre. Valóban, ez a festmény Márffy korai korszakának legnagyszerűbb alkotásai közül való, talán egyedül a Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplô Fekvô akt fogható hozzá. Ha Márffy valóban nem sokkal az 1921-es kiállítás elôtt festette át a képet, akkor egyben nagy aktos korszakának ez az utolsó ismert darabja, mintegy összegzése a Nyolcak idôszakában festett képeinek, amely puhább tónusaival már a húszas évek könnyedebb, lazúrosabb vásznai felé nyit utat.
Csak alaposabb technikai vizsgálat döntheti el, hogy Márffy e remeke egykor valóban a Három Grácia része volt-e, miként a rendelkezésre álló adatok és reprodukciók alapján feltételezzük, vagy a kaposvári Akthoz hasonlóan önálló alkotás, amely hozzávetôlegesen egy idôben keletkezett csoportképes párjával. Meglehet, maga L. F. is pusztán az emlékeivel való egybevetés alapján feltételezte, hogy Márffy feldarabolta a Három Gráciát. Ám a festô, ismereteim szerint, nem kérte ki magának a szétszabdalás vádját. Egy-egy korábbi festményének felvágása, újrafogalmazása amúgy sem volt idegen tôle: jó néhány alkotását ismerjük, amelyet késôbb átfestett, sôt méreteiben átalakított. Miért ne tehetett volna így a Három Grácia esetében, amelynek mitológiai témája egyébként kuriózumnak – mondhatni atipikusnak – számít az életműben? Annyit azonban bízvást megállapíthatunk, hogy a kaposvári Aktra vonatkozó makacs hiedelem – túl azon, hogy Márffy két csoportképének hasonló a címe, témája és mérete – leginkább a Hét 1921-es kiállítás-beszámolójának késôbbi félreértésén alapszik. Mindezek után egyetlen lényeges kérdés maradt hátra. Vajon mi lett a Nyolcak tárlatán bemutatott Hármas akt sorsa?

Copyright© Európai Utas-2002