AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
48.

Roberto Ruspanti
TOKAJ CSILLAGOS EGE ALATT

Minden évben augusztus közepe táján magyar írók, költôk találkozója zajlik Tokajban, ebben a kedves kisvárosban, amely nevet adott a környékén termô híres bornak, és amelyet az UNESCO az idén az emberiség kulturális örökségének részévé nyilvánított. Írók, költôk és értelmiségiek immár harminc éve gyűlnek össze baráti együttlétre ebben a Tiszától és Bodrogtól közrefogott kicsiny, de termékeny édenkertben, melynek dombjairól szôlôsorok ereszkednek a két folyó találkozásához – és amelyet Petôfi Sándor is megörökített (Úti jegyzetek 1845) –, hogy a finom, összetéveszthetetlen és felejthetetlen tokaji bort kortyolgatva vitázzanak irodalomról, költészetrôl, kultúráról.
Abban a szerencsében volt részem, hogy a legutóbbi két alkalommal részt vehettem e fontos és érdekes találkozón a kuratórium és személy szerint Hubay Miklós, a nálunk, Olaszországban is jól ismert kiváló drámaíró meghívására. Az írók találkozójának három napja jól bevált menetrend szerint zajlik, egy megadott, legtöbbször égetôen aktuális témáról folyik az eszmecsere. Az elôadások és viták mellett sor kerül könyvbemutatókra, felolvasásokra, versek elôadására (nem hagyhatom említés nélkül a remek elôadót, a biztos, zengô hangú Kulcsár Imrét), monografikus vagy tematikus kiállításokra – idén, Illyés Gyula születésének századik évfordulóján a budapesti Petôfi Irodalmi Múzeum hozott Tokajba egy érdekes kiállítást a nagy költôrôl –, valamint nem maradhat el a tokaji bornak szentelt ülés sem, amelyen költôk és irodalmárok Tokajról és a tokajiról szóló versekkel és írásokkal ünneplik e különleges nektár jótékony hatásait, végül szakemberek és tudósok méltatják a bor minôségét és érdemeit, a polgármester és más politikusok beszélnek a termôterület bölcs igazgatásáról és a név védelmérôl. (A névrôl jut eszembe: régóta húzódik a Tokaji – Tocai vita, amelyben a hasonlóan hangzó – ám különbözôképpen írt! – név állítja szembe az olasz Friuli tartományban s a Tokaj városában készített kétféle bor termelôit. Szerintem a vita tárgytalan, hiszen mindenki tudja, hogy a két bor igazából nem versenytársa egymásnak, olyan nagy a különbség köztük. Ha azután nyelvészeti, irodalmi, történelmi síkon akarnánk folytatni a vitát, akkor már sikamlósabb terepre tévednénk: hiszen a történelem folyamán magyarok és friuliak nemegyszer vetôdtek egymás vidékére, és nemritkán találni magyar neveket vagy magyar névszármazékokat Friuliban, és fordítva! Egy dolog biztos: az olasz Tocai sosem lesz konkurense a magyar Tokajinak! Ezt borászok és neves irodalmárok – köztük Szörényi László és jómagam – már néhány évvel ezelôtt tisztázták egy Friuliban zajló találkozón, ahol a mindenféle földi jóval megrakott asztalon természetesen ott álltak, egymástól jól elkülönítve az olasz Tocai és a magyar Tokaji: az elôbbieket a fôételekhez ittuk, az utóbbiak a finom desszertek mellé jártak. Akkor fegyverszünetet kötöttünk… miután jócskán a fejünkbe szállt mindkettô.)
Tokajban szóba került az is, mennyiben lehet szabad a kultúra a politikai befolyásolástól. Még a nyolcvanas években, a kádári korszak teljében a költô Ratkó József fel mert szólalni a kommunista rezsim ellen ennek a szent elvnek a védelmében, és a dolog ma megismétlôdik, amikor a globalizáció tör az író, de tág értelemben a polgár szabadságára, ahogyan az a Nemzeti irodalom és globalizáció téma körül folyó idei vitán többször elhangzott. Kemény vádbeszédet mondott most Tokajban az egyik elôadó a „nyugati globalizáció” ellen, amelyet, a Balti-tengertôl az Adriáig a nemzeti kultúrák kárára eluralkodó szovjet „internacionalizmus” folytatásaként értelmezett. Szerinte a multinacionális vállalatok beáradása a volt „Kelet-Európába” egy újabb vasfüggönyt bocsát Magyarországra és az egykori „Varsói szerzôdés” többi tagországára. A „globalizáló” termékek és a tömegmédia túlsúlya a bűnös, hogy az írók az új, globalizálódó társadalomban marginális szerepbe szorulnak, s hogy az olvasók száma Magyarországon korábban elképzelhetetlenül alacsony szintre esett vissza. Nyomasztó túlsúlyba került az elektronikus média, és a kultúra ennek folytán egyre inkább a televíziós gondolkodásmódban fejezôdik ki, amely ma már fölébe kerekedett a nyomtatott kultúrának. Ezt a képet, amelyet, úgy látszik, még sötétebbre árnyal az a körülmény, hogy a volt szocialista államok egy hirtelen és traumatizáló váltással megnyitották addig zárt piacaikat, persze ki-ki tetszése szerint elfogadhatja vagy elvetheti. Ellenvetésként felhozhatjuk, hogy mi „nyugatiak” – bocsássanak meg ezért a kifejezésért –, akik gyerekkorunktól kezdve megtanultunk együttélni a Coca-Colával, majd ifjúságunkban lassanként a multinacionális vállalatokkal is, emiatt még nem váltunk személytelenné, nem mondtunk le a nemzeti irodalomról és általában véve a nemzeti kultúráról. De a probléma egész bizonyosan létezik.
A tokaji írótáborban engem leginkább az a baráti hangulat fogott meg, amelyben az írók és költôk a találkozások három napja alatt élnek. Ebéd és vacsora közben, a folyosókon, az átriumban, a résztvevôknek szállást adó Széchenyi István kollégium barátságos udvarán, a derűs tokaji utcákon tett séták közben, hogy úgy mondjam, testközeli találkozások esnek, eszmecserék indulnak, kapcsolatok épülnek, tervek születnek. Ez a közvetlenség a két irodalmi esten éri el tetôfokát, amelynek külön zamatot adnak a közben ízlelgetett nemes tokaji borok, a könnyű tokaji furmint, az édesded tokaji szamorodni, végül a magával ragadó tokaji aszú, ez a felülmúlhatatlan aromájú igazi nedű, és az egész eseményt felvidítja a Tokaj gyönyörű csillagos ege alatt ciripelô tücsökkórus. Ebben a hangulatban, ezen az augusztusi estén ért az a megtiszteltetés, hogy az egybegyűlt magyar írók elôtt és a Petôfi rádió egyenes adása révén még szélesebb közönségnek felolvashattam Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének olasz fordítását, melyet a nagy költô születésének századik évfordulója alkalmából készítettem. Felejthetetlen élmény volt ez számomra, és ki tudja, talán a jelenlevô magyar közönség számára is. 

Vaszócsik Crista fordítása

Copyright© Európai Utas-2002