AZ EURÓPAI EGYÜTTMűKÖDÉS FOLYÓIRATA - MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE
47.

Gállos Orsolya
ÍRÓTALÁLKOZÓK AZ ALPOK NAPOS OLDALÁN
A PEN-konferenciák 35 éve Szlovéniában

A 75 éves Szlovén PEN Központ 2002 májusában rendezte meg 35. alkalommal nemzetközi írótalálkozóját Bledben. Benyhe János író, műfordító, a Magyar PEN titkára volt idén a magyar vendég. A másik meghívott, Görgey Gábor kimentette magát, mivel azokban a napokban foglalta el miniszteri székét.

Képen: Szlovén, horvát, magyar írók 1988 májusában: Jaroslav Skrusny, Mile Pesorda, Csordás Gábor, Fabijan Hafner, Mira Miladinovic, Drago Jancar, Tomaz Šalamun

A bledi találkozó nem csupán egy állomás a világszerte dívó és a Nemzetközi PEN Klub által kultivált irodalmi, illetve konferenciaturizmus program-rengetegében. Bled kelta eredetű neve idilli szépségű zugot jelent Szlovéniában, a Júliai-Alpok napsütötte oldalán. A hely voltaképp a kis alpesi ország jelképe: hátterében magasodik a Triglav, a Júliai-Alpok legmagasabb, 2865 méteres csúcsa. Nevének jelentése „három fej” – és a régi szláv természetvallások hiedelmeit idézi. (A Triglav hármas csúcsa az 1991 óta önálló Szlovénia címerének is fô motívuma.) Elôhegyei ölelik körül a dél felôl feltáruló tengerszemet, melynek közepén parányi sziget, azon kis zarándoktemplom emelkedik. (Valaha kelta áldozóhely lehetett.) Késôbb itt, illetve ezen a környéken emelték a szlovénok elsô keresztény templomaikat. Innen származnak a kereszténység felvételének elsô emlékei, amint azt a nemzeti romantikus PreŠseren által szerzett szlovén eposz is megénekli. Vagyis „a haza oltára” elôtt állunk.
Jobbról a sziklaormon gótikus vár emelkedik. Körös-körül mindent beborít a fenyvesek üde zöldje, csak a Triglav csúcs kopár, vagy a májusi zápor után borítja fehér porcukor – akár a bledi krémest. A hely egyedülálló mikroklímája és hôforrásai révén gyógyhely lett a XIX. század végén. Villát emeltek itt a KaraŻdorŻdevi´cek, amelyet „megörökölt” Tito, tôle pedig a mindenkori szlovén kormány. A Villa Bled ma elegáns luxusszálló, ahol minden évben a köztársasági elnök, Milan KuŠcan fogadja a PEN íróseregét.
Az elmondottakból sejthetô, hogy a kedvezô klimatikus viszonyok jótékony hatást gyakorolnak a tollforgatókra s általában a szellem embereire. Bled, a Park Szálló minden évben vendégül látja a világ íróit. 1964-ben a nyitányra olyan világnagyságok fogadták el a meghívást, mint Miguel Asturias, Eugčne Ionesco, Arthur Miller, Pablo Neruda. Ez a névsor megismételhetetlen, de azért azóta is minden évben ellátogat ide egy-egy irodalmi nagyság. A program szervezôje 1962 óta a mai napig Elza Jereb, a francia és az angol nyelv professzora, műfordító, a Szlovén PEN Központ titkára. Ô az elnök, jelenleg Veno Taufer költô mellett tevékenykedik, akinek nevét, irodalomszervezô tevékenységét hazánkban is jól ismerik.
Egy, a nemzetközi párbeszédre mindig kész szlovén írói kör működött közre a találkozók elindításánál, és tölti meg élettel azokat ma is. Köztük a Szlovén PEN Központ olyan korábbi elnökei, mint MiloŠs Mikeln író, akinek remek Sztálin-életrajzát és esszéit ismerheti a magyar olvasó, Boris A. Novak, a kiváló költô, műfordító, aki egyedülálló humanitárius akcióival sok írót mentett ki a balkáni háború poklából. Itt van Iztok Osojnik költô, a bledi és a Vilenica-találkozók motorja, a Szlovén PEN Központ fôtitkára is.

Irodalmi szalon Tito Jugoszláviájában

Most, a jubileumok alkalmával valamennyien egy rég eltávozott íróasszony, Mira MiheliŠc (1912–1985) nevét emlegették. Elnöke volt 1966– 1975 között a Szlovén, 1973–1985 között pedig a Nemzetközi PEN Klubnak. Mira MiheliŠc régi polgárcsalád sarja, világnyelveket és a szomszédos népek nyelvét beszélô dáma volt, nemzetközi konferenciák vendége, aki az 1960-as években vetette fel a találkozók gondolatát. Azok az együttlétek a régi irodalmi szalonok hangulatát idézték – Tito Jugoszláviájában.
– Van a Szlovén Íróegyesületnek egy háza a tengeren, Piran mellett, s oda hívtuk meg elôször a horvát kollégákat, a trieszti szlovénokat, és olaszokat a szomszédból – emlékezik MiloŠs Mikeln az elsô idôkre. – A ház közös tulajdon volt az akkori csehszlovák írószövetséggel, s így lett mindjárt nemzetközi jellegű az összejövetel. Minden találkozónak volt egy közös témája, melyrôl kerekasztal-beszélgetéseket tartottunk, felolvasóestek voltak.
– Mira MiheliŠc nemcsak a kulturális diplomáciához értett remekül, hanem a helyi hatalmasságokkal is bánni tudott. Ezek rögtön veszélybe sodorták a nemzetközi jelleget, és letiltással álltak elô, amikor a programba vettük kedves barátunk, a közeli Materadán idôzô isztriai olasz író, Fulvio Tomizza meglátogatását. Mira asszony nemzetközi botránnyal fenyegetôzött, mire a helyi párttitkárok retiráltak. Tomizza pedig rezesbandával fogadta az írókat materadai otthonában – idézi fel Anja UriŠsiŠc, a Szlovén Írószövetség korábbi titkára, aki vagy harminc éven át szervezte ezeket a találkozókat.
– Annak idején bármerre jártunk a világban, mindenütt jugoszláv íróként kezeltek bennünket – mondja Mikeln –, mi pedig azt akartuk, hogy szlovénokként fogadjon el bennünket a világ. Hogy ismerje meg Szlovéniát, és tanulja meg elkülöníteni a jugoszláv konglomerátumból. Elvégre szlovén irodalmat műveltünk. Volt tehát egy ilyen ország-promóciós jellege is a találkozóknak, melyeket technikai okokból idôvel a tenger mellôl Bledbe helyeztek. Velünk nyitották a Park Hotelt, amely azóta is egyik fô szponzorunk.
E sorok írója a hatvanas években olvasott elôször a bledi PEN-találkozókról: az akkori magyar PEN-elnök, Boldizsár Iván közölt róla lelkendezô beszámolót. A magyar társszervezettôl szinte mindig érkezett íróvendég: rendszeresen ellátogatott ide Vujicsics Sztoján, Hubay Miklós, Csordás Gábor, Tóth Éva. Egy-egy alkalommal járt itt Ágh István, Barth István, Jókai Anna, Temesi Ferenc vagy 2000-ben Kolozsvárról Kántor Lajos, aki egy Korunk-különszámot, meg egy pompás útiesszét szentelt Szlovéniának ezzel a beszédes címmel: „Közelebb van, mint Svájc”.

A szabadság zöld szigete

Képen: Marko Kravos, Vujicsics Marietta, Peter-Paul Wiplinger, Vujicsics Sztoján, Elizabeth Paterson vrbai kiránduláson 1992-ben

Ha nem feledkezünk meg arról, milyen volt a blokkok szabdalta Európa, könnyen beláthatjuk, hogy a szlovénok – a blokkokon kívül álló Jugoszláviában – 1990-ig egészen sajátságos terepet kínáltak a szellemi eszmecserékre. Az 1980-as években ez volt az a hely, ahová egyaránt elutazhattak a vasfüggöny mindkét oldaláról. Például csehek otthonról, akiket Jugoszláviába azért kiengedtek, és 1968 után emigrált kollégáik. Antonín J. Liehm például, akinél itt láttuk elôször a Lettre Internationale-t, ezt az addig nem ismert, tág ívű folyóiratot. Liehm tömött aktatáskákkal közlekedett, és nagyban szervezte a lap nemzeti mutációit.
A témákhoz meghívott vendégek általában arról beszéltek, ami az adott évben a levegôben volt. Érdeklôdésük középpontjában mindig az írók feladata, felelôssége, a korhoz való viszonya állt. Például a legelsôn, 1968-ban Az ellentétekben rejlô közös értékek. (Mikeln mesélte, milyen boldogok és felszabadultak voltak a cseh íróvendégek azon a májuson…)
Tito halálának évében, 1980-ban Író a kritika és a közönség között címmel vitáztak. Volt egy érdekes melléktéma is, A kritikus és a kultúrpolitika címmel. Egy év múlva Irodalom – eszme – ideológia volt a vitatéma. A kis népek kulturális identitásáról cseréltek eszmét 1986-ban, és a Kazár szótár szerzôje, Milorad Pavi´c volt a moderátor. Az 1987-es téma: Az irodalom és a történelem igazságáról. Az egyik fôvendég ekkor Dobrica ´Cosi´c szerb író (MiloŠsevi´c idején késôbb köztársasági elnök) volt, és Bledben is felizzottak a viták a szerb nép történelmi elhivatottságáról és Koszovóhoz fűzôdô ôsi jogáról. Egy éve megvolt már a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Memoranduma. Érlelôdött a változás Közép-Európában s a Balkánon. A viták egyre keményebbek és élesebbek lettek hivatalos küldöttek és ellenzéki írók között. Dimitrij Rupel író (1991 óta több ízben és jelenleg is Szlovénia külügyminisztere) vezette kemény kézzel a vitákat. Az 1991-es találkozó után pár héttel kezdôdött meg a déli háború, és éppen Szlovéniában. A Népek–nacionalizmusok–írók című kerekasztal moderátora Adam Michnik volt, akit azóta fűznek rendszeres kapcsolatok Szlovéniához.
Azon hetek hangulatát idézi fel MiloŠs Mikeln hasonló című esszéje: „…e sorok olyan tábortüzek szomszédságában íródnak, amelyek mellett, innen három órányira délre, az elsô nagyobb folyó túlpartján csak azért halnak meg emberek, mert horvátnak vagy szerbnek születtek, még néhány órás úttal arréb pedig azért, mert albánnak.”

Az eltört korsó

A vitaindító tanulmányok (közülük több olvasható Az eltört korsó című szlovén esszékötetben) kitűnô szlovén írók tollából szellemtörténeti összképet adnak arról, miként bontakozott ki a jugoszláv konglomerációból a nyolcvanas évek folyamán Szlovénia, a mai Közép-Európa egyik legsikeresebb országa. Miként határozták meg önmagukat, hogyan látták a közép-európai térséget és abban 1,8 milliós népük önállósodási törekvéseit. Megannyi szabad eszmefuttatás született a bledi találkozótól inspirálva a nemzetközi kerekasztalok terítékére. Eközben Magyarországon még mindig két nyilvánosság létezett, és a hasonló kérdésekrôl szamizdatokban és magánlakásokban vitázott az értelmiség egy töredéke.
E témakörbôl Drago JanŠcar: A szlovén exilium, A tömegek diadala, Emlékek Jugoszláviáról meg Az eltört korsó, a címadó írás figyelemre méltó a nyolcvanas évek végérôl. Vagy Dane Zajcnak a félelemrôl szóló írása 1990-bôl és MiloŠs Mikeln 1991 májusi helyzetelemzése pontos leírását adja a modern kori misztikus nacionalizmusoknak. A politológusoknak bátran ajánlható írás szerzôje ekkoriban a Nemzetközi PEN Békebizottságának elnöke volt, és sokat tett azért, hogy a nemzetközi közvélemény megtudja, mi is történik a Balkánon.
A szervezet élére azóta is elôszeretettel választanak szlovén szerzôt: a háború legsúlyosabb éveiben végzett szinte heroikus embermentést Boris A. Novak, 1990–1998 között a Szlovén PEN Központ elnöke, jelenleg pedig Veno Taufer. Kettejük között a trieszti szlovén szerzô, Marko Kravos elnökölte a Szlovén PEN-t.

Bled mint nemzetközi fórum

– Lenyűgözô a hely szépsége – szólt a Skóciából érkezô Paul Scott. – A varázsához az is hozzátartozik, hogy kevesen tudják, hol van ez a hegyek között megbúvó ékszer. Értéke, hogy mindez egy kis közösség tulajdona. Az emberek szívesen élnek kis országokban, noha azoknak a nagyok megnehezítik az életét, mégis a kicsik azok, akik készek a világ megismerésére és befogadására. Szlovénia különleges adottsága, hogy a nagy súlyú itáliai és osztrák szomszéd mellett is meg tudta ôrizni eredetiségét.
Hanifa Kapidi´c-Osmanagi´c, a bosnyák PEN elnökasszonya emlékeztetett, mielôtt Bledbe jött volna 1994-ben, Szarajevó legnehezebb napjaiban ôhozzá jöttek el a szlovén írók. Nemcsak segélyt hoztak, hanem baráti szót, biztatást is. Drago JanŠcar, aki riportot írt az ostromgyűrűbe zárt városról. Vagy Boris A. Novak, aki soha nem pejoratív éllel használja a „balkáni” jelzôt, hanem büszke arra, hogy a Balkán szülötte.
Monica van Paemel flamad író úgy fogalmazott, hogy számára Bled a hazatérés, a megbékélés szigete volt a balkáni háború idején. És lehetôség a tettre, a segítségre. Könyvet írt errôl, fôhôse egy lipicai mén, s a könyv így kezdôdik: „Volt egyszer egy ország, ahol a hegyek között, Mozart zenéjére fehér lovak táncoltak”.
– Bled fontos kapcsolatok kiépítését tette lehetôvé, például a kínaikkal – mondta el Elizabeth Anderson, a Nemzetközi PEN titkára.
A francia Sylvestre Clancier is figyelmeztetett, milyen sok jelkép van itt együtt, egy helyen. Ez a völgy a tóval és a szigettel, a templommal olyan, mint egy nyugalmat kínáló anyaöl. Bled varázslatos hely, mely elôhívja a szavakat, megszólaltat bennünket, hogy elmondjuk egymásnak a gondolatainkat.

Mi maradt 
a XX. századból?

Az idei találkozón idôutazásokat tettek: visszapillantottak a leköszönt XX. századba és a találkozók 35 éves történetére.
Komor összegzéseket fogalmaztak meg az elmúlt évszázadról, és többen vélték úgy, hogy az átlépés, az ezredforduló sem volt igazán sikeres. Tovább hurcoljuk a múlt rettenetes terheit, ismételjük eddigi rossz megoldásainkat. Minden eddig kétségbevonhatatlan elmélet ingatagnak bizonyult. Negatív definíciókat soroltak, tragikus diagnózisokat idéztek Fukuyamától kezdve II. János Pál pápáig. Új paradigmára van szüksége a világnak, mivel az értelem mindenhatóságán alapuló eddigi irányelv tarthatatlanná vált – fogalmazott France BuŠcar, a szlovén pluralista demokrácia egyik megalapítója, a független szlovén parlament elsô elnöke. Minden elérhetô, a növekedésnek nincsenek határai, mivel az értelemnek sincsenek – fogalmazódott meg ez az illúzió.
Elôadásában Benyhe János többek között úgy vélekedett, hogy Közép-Európa – benne Szlovénia és Magyarország – mentalitása sajátságos közöttes világot képviselt mindig kelet és nyugat között. Mintha megoldást kínálna a szélsôségek kezelésére, midôn ellenáll a fenyegetô fundamentalizmusnak éppúgy, akár a globalizációnak.
A zágrábi Mirko Mirkovi´c az Osztrák–Magyar Monachiában született. Mint mondta, elsô éveit egy békés országban töltötte, melyben a minaretek megfértek a zsinagógák, az ortodox templomok és a többség katolikus egyházai mellett. E templomok hívei egyazon iskolába jártak, sok vegyesházasságot kötöttek – majd a megátalkodott nacionalimus szétverte ezt a világot – idézte a bledi találkozó doyenje. Vagyis a XX. századról festett komor összképbôl újra nosztalgikus fénnyel ragyogott ki a hajdan volt közép-európai monarchia képe, melynek egy itt maradt szeglete a Bledi-tó a szlovén Alpok között.

Copyright© Európai Utas-2002