Home Ön itt van:
2010. február 11. csütörtök 10:00 - 2010. március 12. péntek 18:00
Közép-európai Kulturális Intézet, 1088 Rákóczi út 15.
Danubius Fluvius
Kiállítás

–vándorkiállítás a KeKI-ben és a Budapesti Szlovák Intézetben–


A Duna Képfolyam kiállítás Magyarország valamint Közép-Európa és a Duna viszonyának újragondolására készteti a látogatót. Célja, hogy az interaktív és patchwork-szerű megoldásokkal arra az elfeledett közhelyre emlékeztesse a látogatóit és az utcán elhaladókat, hogy a Duna élő és élhető víz, folyam. A Duna élő folyóként értelmeződik, és képfolyamként jelenik meg. Sokszínű, soknyelvű és változatos.
A kiállítás ennek szellemében maga is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik: részét képezi a múlt század első felében hajózó mohácsi hajóskapitány üvegnegatívjai alapján készült sorozat, Vadas Ernő vagy Szőllőssy Kálmán dunai tárgyú művészi fotói, a háború előtt készült fekete-fehér dunai híradófilmek, az 1956-ban készült első nagy Duna-menti színes dokumentumfilm, a 2006-os legutóbbi árvízről készült pozsonyi amatőrfilm. a korai térképektől a műholdfelvételek alapján készült animáción keresztül amatőr és művészi fotók, valamint filmek idézik meg a „kortalan” folyam elmúlt három évszázadát.
Az első képfolyam kiállítás a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Pozsonyi Városi Múzeum, A Kárpáti Németek Múzeuma, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, komáromi Dunamente Múzeum az esztergomi Duna Múzeum, a váci Tragor Ignác Múzeum, a szentendrei Ferenczy István Múzeum, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésével (valamint a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a Magyar Televízió archívuma, a Szlovák Nemzeti Filmintézet és a prágai Cseh Nemzeti Filmarchívum mozgóképes anyagaival) jött létre.
A budapesti helyszínen vendégszerepel a Néprajzi Múzeum „Vízálló” kiállítása, a vízzel, a strandolással, a munkával és munkavédelemmel kapcsolatos kortárs műanyag tárgyak, főleg a fürdőruhák, sapkák és strandpapucsok a kirakatban keltik fel a járókelők figyelmét. A Duna-mente palackozott és címkézett ásványvizeinek első kollekciója is itt kerül először bemutatásra.
Belépődíj: nincs

Bemutatkozás

Tevékenységeink

...

Az európai együttműködés folyóirata. Kattintson ide!

Top

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.